Lehetett rá számítani, hogy Dietrich Mateschitz, a Red Bull alapítójának halála után lesznek változások a márka Forma-1-es projektjeit illetően is. De hogy ilyen hamar ilyen drasztikus pletykák kelnek szárnyra, arra talán nem.
Az Auto Motor und Sport értesülései szerint a Red Bull Racing fiókcsapata, az AlphaTauri – mely jelenleg Faenzában (Olaszország) székel -, vagy eladásra kerülhet, vagy átköltözik az Egyesült Királyságba. A megvételére állítólag már vannak is jelentkezők.
Miután a Red Bull Racing világbajnok, az AlphaTauri pedig csak a 9. lett tavaly a bajnokságban, jelentősen eltérő összegű pénzdíjban is részesülnek. Utóbbi hatékonyságát az sem segíti, hogy míg a főhadiszállása Fanezában van, addig az aerodinamikai részleg Bicesterben (Anglia). Így aztán Oliver Mintzlaff lett a Red Bull Group új sportvezetője állítólag azt fontolgatja, hogy az egész csapatot áthelyezi Angiába, vagy eladja azt.
Úgy tudni három jelentkező is van rá. Ők azok, akik már jelezték, hogy beszállnának a Forma-1-be.
Jelenleg 10 csapat alkotja a mezőnyt, a szabályok pedig 12 csapatban maximalizálják azt. Az Andretti Global a legelszántabb jelentkező. Azonban mivel a meglévő csapatok nem nagyon pártolják azt, hogy bővüljön a mezőny, a beszállni szándékozók alternatív lehetőségek után néztek. Mint például egy meglévő csapat megvásárlása. Ez a megoldás ráadásul olcsóbb is lehet számukra, mivel a potenciális új belépőknek magasabb összegű nevezési díjat kell fizetniük.
Az FIA jelenleg is vizsgálja a pályázók jelentkezését, majd április 30-ig tervezi eldönteni, hogy a pénzügyi alapok elegendőek-e ahhoz, hogy belekezdjenek a részletes gazdasági, technikai és személyi felszereltségről szóló elemzésbe.
Nem az Andretti azonban az egyetlen érdeklődő. Bár a másik kettő nem került megnevezésre, a Paddock rádió értesülései szerint Oliver Oakes HitechGP csapata is bejelentkezett. A brit versenycsapat eddig elsősorban a Formula 3-as és Formula 2-es bajnokságokban hívta fel magára a figyelmet.
Állítólag egy indiai milliárdos is kifejezte érdeklődését.
Ő a tulajdonosa a Mumbai Falcons Racing Teamnek, amely a Formula Regional Middle Eastben és a Formula 3 Asia-ban szerepel most.
Az Alpha Tauri átvételére állítólag a Hitech a legesélyesebb jelenleg. A silverstone-i székhelyű versenycsapat és a Red Bull között már van kapcsolat. A Hitech az elmúlt években Formula 2-es pilótafülkéket adott bérbe a Red Bull juniorjainak, Liam Lawsonnak és Jüri Vipsnek. A 2023-as évben pedig Isack Hadjar kerül majd oda.
A Hitechet eredetileg Dmitrij Mazepin – Nikita Mazepin – finanszírozta. Az Ukrajna elleni háború miatt azonban Mazepinnek vissza kellett lépnie a támogatók közül. Azóta úgy tudni, hogy a pénz Dubajból érkezik a csapathoz.
Az öreg Andretti szerint ők bennfentesei a Forma-1-nek, a fiával együtt