back to top
KezdőlapFormula 1A Haas célja, hogy megtartsa az ötödik helyet

A Haas célja, hogy megtartsa az ötödik helyet

-

A Haas F1-es csapata egyre jobb és jobb lesz, állítja a csapat francia versenyzője, Romain Grosjean és a főmérnök, Ayao Komatsu

Komatsu szerint a csapat első két évéhez képest 2018 legnagyobb kihívása az volt, hogy miként tud fejlődni az autó.

„Ez volt az első év, mikor ténylegesen fejlesztettünk az autón szezon közben.” – mondta Komatsu.

Érkezésük óta szúrja a riválisok szemét, hogy a Haas szorosan együttműködik a Ferrarival, Komatsu szerint viszont tavaly már sokat fejlesztettek saját maguk.

„Nagyon elégedettek vagyunk az alapunkkal és a csapat működésével, főleg, hogy 2018 még csak a harmadik szezonunk volt.”

Grosjean szerint pedig 2019-ben újabb lépést tesz majd előre a csapat.

„Igen, keményen dolgozunk rajta.” – mondta a francia versenyző. „Nyilvánvaló, hogy mivel nem magunk gyártjuk az elemeket, egy kicsit tovább tart ez (a fejlődés) egyes elemek tekintetében, mint más csapatoknak, de nagyon közel állunk a partnereinkhez.”

„Őszintén szólva évről évre egyre jobb lesz és jó látni, miként változtak a dolgok az elmúlt három évben.”

2018-ban ötödik volt a csapat a bajnokságban, idén azonban az aerodinamikai szabályváltozások miatt akár gondjaik is lehetnek.

„Úgy vélem a tőlünk telhető legjobban megbirkózunk vele.” – mondta Komatsu. „Nem egyszerű, nincsenek illúzióim. A negyedik szezonunk felé tartva meg kell vizsgálnunk magunkat, fejlődni kell minden egyes területen, hogy megtarthassuk az ötödik helyet.”