KezdőlapFormula 1A Haas elismeri, nem volt elégedett Schumacher ausztriai viselkedésével

A Haas elismeri, nem volt elégedett Schumacher ausztriai viselkedésével

-

A Haas egyik versenymérnöke, Ayao Komatsu beszélt nyíltan Mick Schumacher Osztrák Nagydíjas produktumáról, ami talán idei egyik legjobb versenyük volt.

A spielbergi szombati sprintversenyen a két Haas egymás mögött haladt pontszerző helyeken, Schumacher követte Magnussent, és abszolút gyorsabbnak érezte magát, emiatt pozíciócserét javasolt. Mivel a Haas nem reagált érdemben a javaslatra, egy ideig csak autóztak egymás mögött, míg nem megérkezett Lewis Hamilton, és elkezdte támadni Schumachert. A német eleinte tudta tartani a hétszeres bajnokot, hiszen Magnussen miatt nyithatta a DRS-t, később azonban leszakadt, így elment mellette a Mercedes britje. Schumacher végül emiatt kilencedik, Magnussen pedig hetedik lett.

Schumacher helye az amerikai csapatnál nem áll a legbiztosabb lábakon, előfordulhat, hogy kikerül a Forma-1-ből is. A Haas már korábban bírálta a németet kiegyensúlyozatlansága miatt, most pedig visszautaltak az ausztriai esetre is.

„Mick Kevin mögött volt, és ez frusztrálta” – tekintett vissza Komatsu. „A sprintversenyen nem fókuszált megfelelően. Erről beszélgettünk utána. A sprintverseny előtt megbeszéltük, hogyan fogjuk ezt csapatként csinálni. De amit utána csinált, az nem volt jó. És amit utána mondott, az sem volt jó. Mick néha túlságosan is a csapattársára koncentrál. Ilyenkor azt mondom neki, hogy ’nézd, Kevin nagyon szeret segíteni neked, és olyan dolgokat mond neked, amiket Romainnak korábban soha nem mondott volna’. Ekkor Mick elgondolkodik, és rájön, hogy a csapat számára a legfontosabb, hogy előrébb kerüljön a konstruktőri bajnokságban. Elmagyarázom neki, hogy jól csinálja és koncentráljon a saját teljesítményére, ne erre a dologra. És akkor megint minden rendben van. Nagyon jó Micknek, hogy van egy olyan befutott csapattársa, mint Kevin. Előzetesen nem tudtuk, hogy mennyire jó. Aztán jött Kevin, és ez referenciát adott nekünk. Úgy gondoljuk, hogy a 2021-es autónkkal harcolhattunk volna a Williams ellen, ha akkor ott lett volna Kevin. Mick is profitált volna ebből a fejlődésében.”