back to top
KezdőlapFormula 1A Haas valamit változtatni akar a versenyzői hozzáállásán

A Haas valamit változtatni akar a versenyzői hozzáállásán

-

A Haas továbbra is krízisben van, és Günther Steiner csapatvezető azon van, hogy valamin sürgősen változtasson. Silverstoneban is ütközött Romain Grosjean és Kevin Magnussen, akkor már harmadszor 2019-ben, és Steinernek még cáfolnia is kellett azon pletykákat, hogy Grosjeant kivághatják. A szenzációs Német Nagydíjon azonban újra ütköztek. A dán Formula 1 lapnak így nyilatkozott ezt követően:

„Valamit változtatnom kell. Nem is tudom, hogy mi mást mondhatnék.”

Nem is akart nagyon elsőre mit nyilatkozni, mivel még nem elemezték ki a verseny visszajátszásait, de ennyit még hozzátett:

„Nem mehetnek egymásnak minden hétvégén. Meg kell nézzük, hogy mit léphetünk csapatként, mert ez nem folytatódhat.”

A vasárnapi eset után Grosjean, az inkább veszélyeztetett versenyzőként a kettejük közül ennyit mondott csak a francia televíziónak:

„Nem kommentálnám, várjuk ki, hogy most mi fog történni.”

Magnussen azonban egyértelműen a csapattársát hibáztatta a dán TV3-on:

„Nem azt mondták nekünk, hogy nem versenyezhetünk egymással, de azt viszont elmondták, egyértelműen, hogy ne menjünk egymásnak. Azt hiszem, hogy én elég kiszámíthatóan és folyamatosan mentem, de Romain belém fordult. Nem csináltam semmi rosszat, neki kellett volna elkerülnie az ütközést. Versenyzőként tisztelem, és minden más területen remekül tudunk együtt dolgozni csapattársként. De az ilyen helyzeteket el kell kerülni. Ezúttal csak a kerekeink értek össze, így nem történt semmi, de ez akkor is felesleges.”