back to top
KezdőlapTouring CarDTMA harmadik DTM futamot a harmadik német márka húzta be

A harmadik DTM futamot a harmadik német márka húzta be

-

A DTM első lausitzringi versenyét a BMW-s Sheldon van der Linde nyerte, míg a mezőny harmada kiesett. A Mercedes és az Audi után így a bajorok is győzelmet ünnepelhettek.

A pole-ból Lucas Auer nem tudta megtartani a helyét Sheldon van der Lindével szemben, és érdekes módon egy másik BMW, Philipp Eng is látványosan jól rajtolt, de végül nem nyert vele pozíciót.

Az első körben Dennis Olsen, illetve egy másik incidens nyomán Mikael Grenier és Kelvin van der Linde is lekényszerült a pályáról, ezzel mind visszaestek a mezőny végére.

Az első tíz helyezettből kilencen jöttek ki az első vagy második legkorábbi körben, egyedül az addig 10. helyen autózó – és idei első DTM versenyét teljesítő Nick Cassidy maradt kint tovább.

Az egy kör eltérés is kulcsfontosságúnak bizonyult, rendesen megkavarta a sorrendet: Sheldon van der Linde maradt a többiek előtt, mögé Luca Stolz jött fel, míg Engel és Ricardo Feller is több helyet nyert.

Philipp Eng jó pozíciója ellenére még a verseny fele előtt kiállni kényszerült technikai hiba miatt. Ezzel sorozatban másodszor nem fejezett be versenyt. Pár körrel később az első körös kakaskodó Kelvin van der Linde is követte a példáját.

Csapattársa, Feller defektet kapott a célegyenes végén, és egy teljes kört kellett megtennie lapos gumival, de nem ért körbe.

Szinte ugyanabban a pillanatban enyhén szemerkélni az eső, valamint az élen Marko Wittmann elkezdte nyomás alá helyezni Cassidyt.

Miután az eső elállt az új-zélandi a kiállás mellett döntött, és a 11. helyre jött vissza, ami a kerékcserét elvégzőket illeti.

Ezután elég furcsa időszak következett: David Schumacher és Felipe Fraga a boxban fejezte be a versenyt, majd Marko Wittmann lassult le a pályán. Az így élre kerülő Nico Müller nagy vibrálásra panaszkodott, aminek következtében őt is megállította a csapata. Mindeközben pedig Grenier, Olsen és Thomas Preining is abbahagyta a versenyzést.

Addigra Sheldon van der Linde már visszakapta a vezető helyet, mögötte négy Mercedes haladt Stolz-Auer-Maini-Engel sorrendben, de a dél-afrikai négy másodperces előnnyel tartotta magát.

Eközben egy másik tendencia rajzolódott ki a sorrendben: az utolsó hét helyből ötöt a Lamborghini autói foglaltak el.

Az utolsó előtti körben Maximilian Götz sodródott ki a pályáról, így Cassidy végül fel tudott jönni a kilencedik helyre.

Ezen kívül nem történt változás a pontszerzők között, így van der Linde így az új BMW M4 GT3-as autó és a Schubert Motorsport első DTM győzelmét szerezte.

Az idei harmadik futam végeredménye:
Versenyző Márka Csapat Idő
1. 🇿🇦 Sheldon van der Linde BMW Schubert
2. 🇩🇪 Luca Stolz Mercedes Haupt +3,59
3. 🇦🇹 Lucas Auer Mercedes Winward +5,42
4. 🇮🇳 Arjun Maini Mercedes Haupt +7,75
5. 🇩🇪 Maro Engel Mercedes GruppeM +9,14
6. 🇮🇹 Mirko Bortolotti Lamborghini Grasser +13,65
7. 🇧🇪 Laurens Vanthoor Porsche SSR +17,57
8. 🇩🇪 René Rast Audi Abt +19,05
9. 🇳🇿 Nick Cassidy Ferrari AF Corse +19,30
10. 🇩🇪 Maximilian Götz Mercedes Winward +21,42
11. 🇩🇪 Maximilian Buhk Mercedes Mücke +22,94
12. 🇧🇪 Esteban Muth BMW Walkenhorst +34,43
13. 🇩🇰 Nicki Thiim Lamborghini T3 +37,06
14. 🇨🇭 Rolf Ineichen Lamborghini Grasser +38,25
15. 🇩🇪 Marius Zug Audi Attempto +41,25
16. 🇺🇸 Dev Gore Audi Rosberg +49,53
17. 🇦🇹 Clemens Schmid Lamborghini Grasser +49,82
18. 🇬🇧 Esmee Hawkey Lamborghini T3 +1:20,59
19. 🇮🇹 Alessio Deledda Lamborghini Grasser +1 kör