KezdőlapEnduranceA korábbi mellőzött Haas tartalék is felszólalt az ülés kapcsán

A korábbi mellőzött Haas tartalék is felszólalt az ülés kapcsán

-

2020-ban Romain Grosjean balesete után ugyan nem őt választották, a Haas egyik tartalékpilótája, Louis Délétraz ismét képbe került az amerikai csapatnál.

A svájci pilóta neve ismét felmerült a Mazepin által üresen hagyott ülés miatt. Délétraz azonban kijelentette, bár meg lenne rá a lehetősége, két jelenlegi sorozata miatt nem élne a lehetőséggel.

Az ELMS tavalyi bajnoka idén kettős LMP2-es programmal rendelkezik, hiszem a Premával a WEC-ben, a Tower Motorsports-szal pedig a tengerentúli IMSA-ban teljesít majd szezont.

A svájci emiatt a Twitteren vetett véget a találgatásoknak:

„Sok üzenetet kaptam a Haas üléssel kapcsolatban. Igen, még mindig megvan a szuperlicenszem, de nem folytatok velük tárgyalásokat. Már aláírtam a 2022-es szerződéseimet, és boldog vagyok velük. A legjobbat kívánom a csapatnak és Pietrónak ebben a nehéz helyzetben.”

Pietro Fittipaldi, a Haas tavalyi teszt- és tartalékpilótája lenne ugyanis a következő jelölt, Grosjean balesete után is őt kereste meg a csapat. Gene Haas azonban kijelentette, tapasztaltabb pilótát keresnek.

A korábbi pilóták közül Antonio Giovinazzi a Formula E üléséből ugyan kiváltható lenne, de Nico Hülkenberg megszerzése nem ütközne hasonló akadályokba. A német azonban nem tudná pótolni az Uralkali távozásával jelentkező szponzorpénzek kiesését.

Rajtuk kívül Kvyat az Alpine, Kubica az Alfa Romeo – és szintén a Prema – alkalmazásában áll, így ők valószínűleg nem szerepelnek azon a bizonyos listán.