KezdőlapFormula 1A létszám korlátozás nem befolyásolja a boxkiállásokat

A létszám korlátozás nem befolyásolja a boxkiállásokat

-

A Ferrari sportigazgatója, Laurent Mekies szerint a boxkiállások idén csak egy kicsit mások lesznek, mint tavaly voltak. Annak ellenére, hogy a koronavírus okozta helyzet miatt szigorú szabályokat hozott a Forma-1 a csapatok személyzetére vonatkozóan.

Minden csapat maximum 80 emberrel lehet jelen a pályán, a nagyobb csapatok, mint a Ferrari, külön „közösségi buborékokat”, azaz különálló csoportokat hoztak létre csapaton belül. Így a csapat két autóján dolgozók el tudnak szeparálódni egymástól.

A vírus miatti korlátozások miatt azonban arra lehet számítani, hogy bizonyos javítások elvégzése több időt vesz majd igénybe, mint korábban. Mekies szerint azonban ez nem lesz jellemző a boxkiállásokra.

„Van most egy limitünk a teljes személyzetre, ami eddig nem volt, 80 ember összesen” – mondta Mekies a Motorsport.comnak. „Szóval főleg nem technikai emberektől válunk meg (a pályán). Eredményképpen a boxkiállásokat és a mérnöki tevékenységeket ez nem különösebben befolyásolja.”

„Egy picit fogja csak befolyásolni, mert a globális felelősségvállalás jegyében megpróbálunk a lehető legkevesebb emberrel jelen lenni a pályán, a korlátozástól függetlenül. De összességében nem fognak nagy változást látni a boxkiállások és műveletek esetében az emberek számát illetően.”

„Lecsökkentettük a létszámot úgy, hogy amit lehet, megoldunk a távolból irányítva. Tudják van egy úgynevezett ‘párhuzamos boxunk’ itt (a Ferrarinál), a távoli garázs, ami segíti a működésünket. Szóval amit csak lehet, a távolból csinálunk. Biztos vagyok benne, hogy így tesz a többi csapat és az FIA is. De ami a boxkiállásokat illeti, ugyanazt fogják látni (mint eddig).”