KezdőlapFormula 1A McLaren F1-es tesztet adna az IndyCar versenyzőknek

A McLaren F1-es tesztet adna az IndyCar versenyzőknek

-

A McLaren istálló már jövőre is nyitott arra, hogy hivatalos F1-es teszteken aktuális IndyCaros pilótákat ültessen autóba, ezzel elősegítve a Forma-1-be kerülésüket a jövőben.

Nemrég vált hivatalossá, hogy a wokingi gárda 2020-ban telje szezont fog futni az IndyCarba az Arrow Schmidt Peterson Motorsporttal karöltve, noha az idei Indy500-as próbálkozásuk Alonsoval totális kudarc volt.

A száguldó cirkuszban már évek óta van egy olyan szabály, hogy a szezon közben illetve végén lévő teszten a csapatok kétszer kötelesek olyan pilótát autóba ültetni, akinek maximum két F1-es futam van a háta mögött. Zak Brawn, az istálló vezérigazgatója elmondta, hogy ők az IndyCarból szeretnének versenyzőket indítani ezeken.

„Van olyan versenyzőnk, aki meg tudna felelni az újonc tesztekre vonatkozó előírásoknak [Sergio Sette Camara – a szerk.], de ha úgy érezzük, hogy az egyik IndyCaros versenyzőnknek van reális esélye a Forma-1-re, akkor ezt a pilótát fogjuk pályára küldeni ezeken a teszteken.” – kezdte.

„Ez az egyik izgalmas dolog, a kombinált F1-es és IndyCaros jelenlétnél. Ez remek lehetőséget fog teremteni a versenyzőknek, mérnököknek, különösen akkor, amikor megérkezik a költségvetési sapka és a Forma-1 változáson megy keresztül.” – tette hozzá.

A brit csapat még nem jelentette be, hogy kik lesznek jövőre a versenyzőik a tengeren túlon, de az Arrow SPM csapafőnöke reménykedik benne, hogy James Hinchcliffe marad majd az újjá alakult csapatnál, noha neki erős Honda támogatottsága van, míg a McLaren Chevrolet motorokkal fog versenyezni.