back to top
KezdőlapFormula 1A Mercedes csapatfőnöke bosszankodva ismerte el azt, amit már egy ideje látni...

A Mercedes csapatfőnöke bosszankodva ismerte el azt, amit már egy ideje látni lehet

-

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke úgy véli, az első sorban is lehettek volna, ám a más ligában versenyző Max Verstappent nem tudták volna elkapni.

A fejlesztéseit még tesztelő Mercedes jól mozgott az időmérőn, legalábbis Lewis Hamilton az utolsó szektorban sűrűn bizonyult a leggyorsabbnak. Mindaddig George Russell nem találta a ritmust. Egy apró figyelmetlenség során a két versenyző még egymásnak is ütközött.

A hétszeres világbajnok került csak be a Q3-ba, ám végül csak az ötödik helyre kvalifikálta magát. Pierre Gasly büntetése következtében, viszont egy helyet előre ugrott, így a negyedik pozícióból várhatja a rajtot.

A csillagosok csapatfőnöke kiemelte, sajnálja, hogy nem sikerült abszolválni a terveiket, viszont az új csomagban bízik.

„Nagy csalódás volt, mivel többet vártunk. Ha a köridőket nézzük, nagyon egyben van a mezőny egy része. Könnyen lehet rontani. Láthattuk, hogy Leclerc már a Q1-ben, míg Pérez a Q2-ben kiesett. Egy kicsit rejtélyes volt ez a dolog. A szélirány megváltozott, lehet néhány emiatt kaptak erőre. Mindazonáltal az új csomaggal jó alapokat fektettünk le, amire épitkezni tudunk anélkül, hogy megkérdőjeleznénk az autó bizonyos részeit. Legyen szó a kasztniról, a padlólemezről, vagy az első felfüggesztésről. Így ezt az irányvonalat tartjuk és visszük tovább.”

Lewis Hamilton Mercedes
Lewis Hamilton – Fotó: Mercedes-AMG Petronas

Wolff kihangsúlyozta, hogy a Red Bull toronymagasan mindenki előtt van, ám azt nem tudja megtippelni pontosan mennyivel gyorsabbak mindenkinél.

„Verstappen egyszerűen más szinteken mozog. Bosszantó ez, de el kell ismerni, mivel ez a valóság. Egyszerű a képlet: ők végezték el a legjobb munkát, nekik van a legjobb autójuk. A versenyzőik kiválóan vezetnek, míg a többiek messze vannak tőlük.”

Az osztrák vezető azt is elárulta, mi volt a probléma George Russell autójával.

„Már az elejétől kezdve egyértelmű volt, hogy az a beállítás amit George esetében választottunk, hibás. Már a kezdeteknél panaszkodott, hogy nincs tapadás, és alulkormányzott volt az autó. Ki kell elemeznünk mi csúszott félre, és meg kell értenünk, hogy mit is csinálhattunk volna másképp.