KezdőlapFormula 1A Mercedes igyekszik izgalmasabbá tenni a Forma-1-et

A Mercedes igyekszik izgalmasabbá tenni a Forma-1-et

-

A Mercedes hosszú évek óta uralkodik a Forma-1-ben, ami épp emiatt eléggé kiszámítható, legalábbis ami a végső győztest illeti. A csapatfőnök, Toto Wolff viszont szívesen fogad minden olyan javaslatot, mellyel izgalmasabbá lehetne tenni a sportágat.

„A sportnak szórakoztatnia kell” – szögezte le az osztrák. „Ha Usain Bolt nyerne meg minden versenyt, és a Bayern München minden meccset, az a helyzet állna elő, hogy az eredmény túl kiszámíthatóvá válik, és egy rajongó sem akarja ezt. Mindenki szeretné látni az esélytelenebb sikerét. Tisztában vagyunk ezzel.”

A Mercedes korábban elutasította a fordított rajtrács ötletét, de Wolffnak lenne például egy olyan javaslata, hogy a csapatok belső rádiókommunikációit elérhetővé tegyék a tévéközvetítésben. Ami már megtörtént, az a partimód betiltása, mellyel talán kicsit közelebb kerültek a Mercedeshez az időmérőn az üldözők.

„Ezek a dolgok más csapatoktól, az FIA-tól és a Libertytől jönnek, hogy egy kicsit lassítsanak minket” – tette hozzá Wolff. „De vannak más dolgok is, melyeket még tehetünk, hogy izgalmasabbá tegyük a versenyt. Továbbra is jövünk majd javaslatokkal, amik nem feltétlenül a mi teljesítményünket befolyásolják.”