back to top
KezdőlapFormula 1A Mercedes mindent tagad – de akkor ki akar kivételezni Antonellivel?

A Mercedes mindent tagad – de akkor ki akar kivételezni Antonellivel?

-

Bár az FIA megerősítette, hogy kérelmet kapott Andrea Kimi Antonelli korai szuperlicencének elbíráslására, Toto Wolff állítása szerint ezt nem a Mercedes kezdeményezte. Ráadásul a Williams főnöke is azt mondja, nem tervezik Lagan Sargeant lecserélését a közeljövőben.

Pénteken erősítette meg az FIA azt a korábbi értesülést, miszerint megkeresést kapott annak kapcsán, hogy az olasz Antontelli már azt megelőzően részesülhessen az F1-es versenyzéshez szükséges szuperlicencben, hogy idén augusztusban betöltené 18. életévét. Joe Saward újságíró forrásai szerint mindez ahhoz is vezethet, hogy már a májusi Emilia-romagnai Nagydíjon Antonelli vezethetné a Williams egyik autóját, az alulteljesítő Sargeantot ugyanis menesztené a csapat.

A Verstappen-szabályt is átlépve már májusban debütálhat az F1-ben Antonelli

Wolff azonban tagadja, hogy a pilótát pártfogoló Mercedes Antonelli gyors F1-be juttatásán dolgozna, és cáfolja azt is, hogy megkeresték volna ilyen kérelemmel az FIA-t. A csapatvezető szerint már az is éppen elég nagy ugrás volt az ifjú olasztól, hogy a 2022-es F4-es bajnoki címek és az európai Formula Regional (ami az F4 és az F3 közötti szint) tavalyi megnyerése után az F3-at kihagyva idén az F2-be lépett fel, de az, hogy csupán néhány Forma-2-es verseny után már a királykategóriába vigyék fel, egyszerűen felelőtlenség lenne a részükről.

„Az engedményre való kérelmet nem mi hoztuk fel, és már a kezdetektől fogva mondjuk, hogy nem tervezünk ilyesmit. Nem tudom, honnan ered ez a gondolat, hogy a Mercedes ilyenre készül. Kiminek az F2-es szezonjára kell koncentrálnia, és ezt ő is tudja. Minden más csak pletyka, amik hiába keringenek, tényszerűen hamisak” – idézi Wolffot az Autosport.

„Mindössze 15 hónappal ezelőtt még F4-es autót vezetett. Hiszünk Kimiben, a képességeiben és a jövőjében, de van egy pályaív, amit felelősen végig kell járnunk, nem álmodozhatunk arról, hogy sorozatokon ugrál keresztül, mert ez neki sem válna előnyére.”

„Egy bajnokot nem fog megzavarni ilyesmi, de engem mindenesetre zavar, hogy mindenki azt kérdezgeti, mi lesz Kimivel Imolában. Nem fog megtörténni. A Mercedes nem akarja ezt, a pletykák maguktól szabadultak el. A csapatunknak ennél nagyobb gondjai is vannak. A következő hetekben és hónapokban nem fog megtörténni” – nyomatékosította még egyszer Wolff, hogy Antonelli egyelőre az F2-ben marad.

Így nyúzza Antonelli a 2022-es Mercedest Imolában (videó)

Wolff szavai kissé furcsán hatnak annak fényében, hogy valamilyen módon mégiscsak eljutott Antonelli korai szuperlicencének kérvénye az FIA-hoz. Egy ilyen kérelmet viszont nem a nevelőcsapatnak kell benyújtania, hanem annak az istállónak, amely a saját autójában versenyeztetni szeretné a korhatár alatti pilótát. Vagyis a Mercedes csapatvezetőjének határozott kiállása ellenére még lehet, hogy a Williams kezdeményezte ezt a folyamatot a szövetségnél. Ám James Vowles, a grove-iak csapatfőnöke szintén tagadja, hogy Sargeant lecserélése napirenden lenne az istállónál, hiába marad el továbbra is az amerikaitól megkövetelt teljesítményjavulás. Noha szavaiból kiolvasható, hogy ha még Imolában nem is, később hajlanának erre.

„Tavaly Abu-Dzabi óta nem beszéltem Kimivel – remélhetőleg ez kontextusba helyezi a dolgokat – mondta sejtelmesen Vowles, akit a The Race idéz. – Semmit nem tudok arról, mi történik a mecedeses tesztjein. Mindenki máshoz hasonlóan mi is mérlegeljük a lehetőségeinket a jövő évi pilótafelállásra, és saját juniorprogramunk is.”

„Ami Kimit illeti, nem tudom megítélni, hogy milyen szinten áll. Ami pedig azt illeti, hogy idén már az autónkban ülhet-e, már a kezdetektől mondtam, hogy az ülést ki kell érdemelni. Logannek jelenleg komoly célokat kell teljesítenie, hogy sokkal közelebb kerüljön Alexhez [Albon]. Egyelőre azonban nincs kilátásban a lecserélése.”