KezdőlapFormula 1A Mercedes végsebessége nem lényeg? "A kanyarokban is jól kell menni"

A Mercedes végsebessége nem lényeg? „A kanyarokban is jól kell menni”

-

Michael Bleekemolen szerint a Red Bullnak nem kell annyira tartania a Mercedes végsebességétől.

A csillagosok a Török Nagydíj során olyan tempót produkáltak az egyenesekben, amit a Bikák csak „tátott szájjal” néztek. Az osztrák csapat aggódni is kezdett, ugyanis attól tartanak, hogy az Ezüst Nyilak átugrották őket a fejlesztési verseny során.

Valtteri Bottas elérhetetlennek bizonyult Max Verstappen számára az isztambuli aszfaltcsíkon, ugyanakkor Sergio Pérez szépen védekezett Lewis Hamiltonnal szemben. Mivel a brit pilóta és csapata a kedvezőtlen stratégia miatt csak az ötödik helyen végzett, a holland versenyző ismét vezeti a pontversenyt.

,,Láthattuk, nem mindig számít az, hogy gyorsabb motorral rendelkezik az ellenfél. Ugyanis a kanyarokon is jól át kell menni. Ez az a pont ahol a Red Bull ismét előnyre tehet szert. Ugyanakkor bizonyos időközönként a Mercedes gyorsabb volt a Red Bullnál, ám az előnyük nem mindig jött ki. Hibáztak össze-vissza, így nem tudták azt produkálni, amire igazán képesek. Lehetséges, hogy a dominanciájuk sosem szűnt meg, de ez csak az autó beállításán múlott.” – ecsetelte a GPblog.com-nak a holland ex-versenyző.

Bleekemolen úgy véli, nem kell a legjobb motorral rendelkeznie a honfitársának, hogy begyűjtse a pontokat:

,,Ezt láthatjuk a Mercedes és a Red Bull második számú versenyzőinél is. Hiába van jó autója Bottasnak és Péreznek, nem mindig sikerül az elejében végezniük. Inkább a középmezőny állandó szereplői. Így más területeken is meg lehet szerezni azt a bizonyos előnyt.”

Mexikót és Brazíliát ugyanakkor reménykedve várja a Red Bull, ugyanis az elmúlt években ezeken a helyszíneken nagyon jól teljesítettek:

,,Verstappen számára kedvező pályák következnek, ahol lehetősége lesz jó teljesítmény nyújtani és pontokat szerezni. Erre Maxnek (Verstappen) nagyon is törekednie kell.” – tette hozzá Bleekemolen.

Forrásgpblog.com