KezdőlapFormula 1A Mercedesnél komolyan aggódnak a gumiproblémáik miatt

A Mercedesnél komolyan aggódnak a gumiproblémáik miatt

-

A Mercedes fő versenymérnöke Andrew Shovlin bevallotta, hogy a brackleyi istálló sürgősen utána szeretne járni a Silverstoneban tapasztalt hólyagosodási problémáknak, ami miatt elbukták a győzelmet Max Verstappennel és a Red Bullal szemben a 70. Évforduló Nagydíján.

A Mercedes mindkét versenyzője, Valtteri Bottas és Lewis Hamilton is hólyagosodási problémákkal küszködött a második silverstone verseny során, ami lehetővé tette a Red Bull holland pilótájának számára, hogy tartsa a tempót az Ezüst Nyilakkal. Verstappennek ez olyannyira sikerült, hogy erőből sikerült legyőznie a két Mercedest, ezzel megszerezve idei első, pályafutása kilencedik győzelmét a Forma-1-ben.

Shovlin rámutatott arra, hogy a Mercedes a létező legrosszabb végén volt a hólyagosodási skálának, és szerinte ezt a problémát azonnal orvosolniuk kell a következő heti Spanyol Nagydíjig, ahol hasonló időjárási körülmények lehetnek majd, mint most hétvégén Silvertstoneban.

„Tudtuk, hogy a hólyagosodás egy komoly probléma lehet,” – mondta Shovlin. „Ezzel már az előző héten is tisztában voltunk. Azzal is tisztában voltunk, hogy milyen hőmérsékletnél szokott előjönni ez a jelenség, szóval ez egyáltalán nem volt újdonság a számunkra.

„A mostani verseny alapján pedig nagyon úgy tűnik, hogy a Red Bull még ilyen körülmények között is jól kezeli a gumikat. Ez az, amit meg kell értenünk, hogy hogyan csinálják ezt.

„Emiatt kell sürgősen cselekednünk, ugyanis kedden már Barcelonába repülünk és pénteken már újra autóba fognak ülni a versenyzőink. Az előrejelzések szerint 30 fok is lehet és a spanyol pálya is azon pályák egyike, ami nagy oldalterhelést ró, különösen a bal első kerekekre.”

Shovlin hozzátette, hogy a Spanyol Nagydíjon akár segítő kezet nyújthat nekik a C1-es keverék, ami a 70. Évforduló Nagydíján nem állt a rendelkezésükre.

„Ha nem tudnánk megoldani, akkor a C1-es gumi lehet a megmentőnk. Persze azokon a gumikon is köröznünk kell majd, amik problémát jelentettek Silverstoneban.

„Láthattuk, hogy a Red Bull nincs olyan messze tőlünk versenytempóban, még ha a legjobbunkat nyújtjuk is. Őszintén, ha nem tudunk fejlődni ezen téren, akkor akár komoly bajba is kerülhetünk. Ebből adódik a folyamat sürgőssége, amire komolyan rá kell feküdnünk a mostani hétvége kezdete előtt,” – zárta a gondolatot a Mercedes fő versenymérnöke.