back to top
KezdőlapFormula 1A Pirelli elégedett a 18 colos gumik első tesztjével

A Pirelli elégedett a 18 colos gumik első tesztjével

-

A Pirelli úgy hiszi, az új, 18 colos gumik megváltoztatják majd a Forma-1 arculatát. Legalábbis erre a megállapításra jutottak friss tesztjük után, melyben közreműködött a Renault és Szergej Szirotkin.

A 18 colos gumik kétnapos tesztjére a Paul Ricardon került sor.

A tervek szerint az új gumikat jövőre már használják majd Formula 2-ben, hogy minél több információt gyűjthessenek róla, mielőtt 2021-ben az F1-ben is bevetik őket.

„Örülünk, hogy egy teljesen új fejezetet nyithattunk meg a Paul Ricardon a 18 colos gumink debütálásával, ami megváltoztatja majd a Forma-1 arculatát, és melynek fejlesztése párhuzamosan zajlik a jövő évi 13 colos gumikkal.” – mondta a Pirelli főnöke, Mario Isola. „A Renault egy 2018-as öszvér autót biztosított a 18 colos teszteléséhez, és Szergej Szirotkin vezethette azt, e történelmi eseményen. Az elvártaknak megfelelően teljesítettük a tervezett programot, a két nap során 213 kört futottunk a 18 colos gumikon.”

„Nagyon hasznos volt számunkra, hogy először láthattuk az új generációs gumikat és elkezdtük megformálni a fejlesztés útját, amit követünk majd az év hátralévő részében, és jövőre.”

„Persze ebből a tesztből nehéz sok mindent kiolvasni, mivel még nagyon az elején járunk, de összegyűjtöttünk minden előzetes adatot, amit akartunk a jó időjárási körülmények között.”