KezdőlapFormula 1A Pirelli szólt, hogy szükség lesz kerékcserére

A Pirelli szólt, hogy szükség lesz kerékcserére

-

A Pirelli elmondása szerint tájékoztatott néhány Forma-1-es csapatot arról, hogy Törökországban nem lehet a teljes versenytávot végigcsinálni anélkül, hogy friss gumikért ki ne állnának a boxba.

Nedves körülmények között a versenyzőknek nem kötelező boxkiállást tartaniuk a verseny során, a kötelező kerékcsere csak a száraz keverékekre vonatkozik. A Török Nagydíjon azonban olyanok voltak a körülmények, hogy a versenyt az elejétől a végéig intermediate, vagyis köztes esőgumin teljesítették.

Ráadásul volt, aki intermediate gumit sem cserélt, hanem ténylegesen azon a gumin ért célba, amelyen elindult. Az Alpine francia versenyzője, Esteban Ocon volt az egyetlen pilóta, aki megállás nélkül teljesítette a versenyt, de Lewis Hamilton is 50 körig használta a kezdő gumiszettjét.

Az Intermediate abroncs barázdáinak nagy része, amelyeket a víz elvezetésére terveztek, a verseny során elkopott, így gyakorlatilag slick gumivá vált.

Azonban azok, akik a verseny késői szakaszában álltak ki új gumikért, szenvedtek a szemcsésedéstől, mivel a pálya lassan száradni kezdett.

Ennek ellenére Mario Isola, a Pirelli F1-es vezetője szerint a Pirelli kommunikált néhány csapattal, és azt tanácsolta nekik, hogy egykiállásos stratégiával fejezzék be a versenyt.

„Azok a versenyzők, akik a verseny utolsó szakaszában cserélték le a gumijaikat, kissé szárazabb pályával szembesültek, ami egy kicsit több szemcsésedést eredményezett” – mondta Isola.

„Azok, akik korábban álltak meg, a nedvesebb pályán korlátozni tudták a szemcsésedést, és ez kulcsfontosságú előnyt jelentett.”

„(Valtteri) Bottas tökéletes stratégiát futott a nehéz körülmények között: egykiállással két intermediate-es etappal.”

„Sok más pilóta is késleltette a boxkiállást: azért is, mert nem volt egyértelmű, hogy a verseny végéig mennyire szárad fel a pálya, talán még egy utolsó slick gumis etapot is lehetővé téve.”

„Az egész futamot az intermediates gumikon (melyeken elrajtoltak) teljesíteni azonban nem az volt, amit mi tanácsolnánk, sőt, néhány csapatot figyelmeztettünk is az ezzel járó potenciális kockázatra.”

A Pirelli figyelmeztetése ellenére senki nem esett ki a versenyből. Idén ez volt a harmadik alkalom volt, hogy mind a 20 induló meglátta a kockás zászlót.