back to top
KezdőlapFormula 1A Racing Point aggódik a 2020-as és 2021-es szezon miatt

A Racing Point aggódik a 2020-as és 2021-es szezon miatt

-

A Racing Point technikai vezetője, Andy Green elismeri, hogy „nagyon ideges” amiatt, hogy miként fogja a csapat kezelni a felkészülést a 2021-ben életbe lépő új szabályokra.

Aggodalma abból fakad, hogy míg a nagy csapatok képesek párhuzamosan kezelni a 2020-as és 2021-es éveket és megfelelő ráfordításokat eszközölni, addig a kisebb csapatoknak jobban meg kell osztaniuk erőforrásaikat.

„Van egy olyan érzésünk, hogy mindkét év küzdelmes lesz.” – mondta Green az Auto Motor und Sportnak. „Idén már 2021-re is kell gondolnunk, de nem hanyagolhatjuk el 2020-at sem.”

„Számunkra jelenleg nincs ideális középút. Ez nehéz időszak egy kis csapat számára. Tudjuk, hogy a nagy csapatok sok energiát és erőforrást ölnek majd azon területekbe, melyek 2021-ben korlátozottak lesznek.”

„Ez nagyon idegessé tesz engem.”

A Racing Point arra a következtetésre jutott, hogy 2021-re kell irányítani forrásaikat, noha így Green véleménye szerint jóval kevesebb jut az idei szezonra, mint szeretné.

„Április és május között mindent 2021-re irányítunk át. Ez nem egy komfortos szituáció.” – mondta.

Azt azonban hozzáteszi, hogy más csapatokkal ellentétben nem áldozzák fel teljesen a 2020-as szezont a 2021-es érdekében.

„Vannak csapatok, mint a McLaren és a Renault, akik azt gondolják, hogy majd feltalálnak valami olyasmit, mint a dupla diffúzor, és ezzel lealáznak mindenkit 2021-ben. De aztán az ember csak eldob ezzel egy egész évet.”

„Ez egy jó lehetőség az aranygól belövésére, de én nem áldozom fel a szezont, ha nincs garancia.”