back to top
KezdőlapFormula 1A Racing Point most a Williams megoldását koppintotta le

A Racing Point most a Williams megoldását koppintotta le

-

A technikai szakértők szerint a Racing Point új oldalsó beömlői kísértetiesen hasonlítanak a Williams megoldására.

Az Motorsport.com olasz kiadása megállapította, hogy a kanadai-brit csapat ismét másolt, ám az ‘áldozatok’ most nem a csillagosok voltak, hanem a grove-i alakulat. A ‘rózsaszín Mercedesnek’ csúfolt autó korábban már bajba került e téren, ugyanis a fékhűtői a Fekete Nyilak tervei alapján készültek el. 2019-ben ezt még engedték a szabályok, ugyanis az említett darabok nem tartoztak a listázott alkatrészek közé, ám 2020 elején megváltoztak az erre vonatkozó regulák. Mivel a Racing Point csak a sportszabályzat ellen vétet a vitatott alkatrészeket használhatják megrovás ellenében.

Az új elemek kapcsán Andy Green viszont nem a Mercedest követte, hanem a Williamst. A megoldással sikerült  az oldalsó elemeket úgy kialakítani, hogy jócskán javítsanak a légáramláson, továbbá az új komponensek segítségével könnyebben vonhatják el a meleg levegőt a hűtők környékéről. Ezen felül csökkenteni tudják az egyenesekben az ellenállás mértékét is az új kialakításnak köszönhetően.