KezdőlapFormula 1A Red Bull 2013 óta nem volt olyan jól felkészülve egy szezonra,...

A Red Bull 2013 óta nem volt olyan jól felkészülve egy szezonra, mint idén

-

Christian Horner elmondása szerint a koronavírus okozta kényszerszünet jót tette a Red Bullnak és szerinte ez az első olyan év 2013 óta, ahol a legjobb mértékben készültek fel a szezon nyújtotta kihívásokra.

A száguldó cirkusz 2020-as kiírásának első két versenyét az energiaitalosok hazai pályáján rendezik majd meg Spielbergben, a Red Bull Ringen, ahol az utóbbi két évben Max Verstappen diadalmaskodott a hetvenegy körös versenyek végén. Miközben a Red Bull szárnyalt Verstappen alatt, addig a domináns Mercedesek látványosan szenvedtek az osztrák aszfaltcsíkon.

A holland fiatal a második leggyorsabb időt autózta a téli tesztek során, fél másodperccel lemaradva a leggyorsabb időtől, amit a Mercedes finn versenyzője, Valtteri Bottas futott a leglágyabb C5-ös keverékeken. Verstappen azonban a leggyorsabb körét az eggyel keményebb C4-eseken futotta, szóval mindenképp megvan az esély arra, hogy egy izgalmas vetélkedést lássunk a két csapat között az idei szezon folyamán.

„Egy érdekes és intenzív évnek nézünk elébe,” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke. „A versenyek rendkívül gyorsan fogják követni egymást, szóval nem lesz lehetőségünk hibákat véteni.

„Mindezek mellett úgy érzem, hogy 2013 óta nem voltunk ilyen jól felkészülve egy szezonra, mint idén 2020-ban. Bátran ki merem jelenteni, hogy a hibrid érában most vagyunk túl a legjobb szüneten.

„Ez már a második évünk lesz a Hondával közösen, szóval most már nincsen annyi ismeretlen tényező, mint amikor belevágtunk ebbe a projektbe. Már nagyon-nagyon várjuk, hogy kezdetét vegye az idei szezon.”

A Red Bull volt az egyetlen olyan istálló a három élcsapat közül, akik az idei autójukkal tesztelhettek. Az energiaitalosok Silverstone-ban teljesítettek egy filmes napot, ahol Alex Albon az RB16 volánja mögött teljesíthetett 100 kilométert.

A Mercedes és a Ferrari a Red Bullal ellentétben a 2018-as specifikációjukkal, a W09-cel és az SF71-H-val rótták a köröket. Az előbbivel Silverstone-nal, utóbbival pedig Mugelloban.

A brit csapatfőnök nem győzte hangsúlyozni a forgatási nap előnyeit és azt is elárulta, hogy a forgatási nap során a szerelőknek sikerült egy két másodperc alatti kerékcserét is összehozniuk.

A Red Bull azért nem Verstappent választotta a forgatásra, mivel a holland nem lett volna képes teljesíteni a két hetes kötelező karantént, amit a brit kormány minden, az országukba beutazó embernek kötelezővé tett a koronavírus járvány miatt.

„A csapatnak rendkívül hasznos volt ez, ugyanis begyakorolhattuk a korlátozások miatt érvénybe lépő új folyamatokat és mindezek mellett az alapvető dolgokat (kerékcserék és így tovább) is átismételhettük,” – mondta Horner.

„Alex számára is előnyös volt, hogy az idei autóval teljesíthettük a forgatást. Ez lesz a mindössze a második éve a Forma-1-ben, szóval jól jött neki az a 100 kilométer.

„Már egy ideje meghoztuk azt a döntést, miszerint a karantén miatt nem Maxot alkalmazzuk a tesztre. Ha pedig két pilótával teljesítettünk volna az 50-50 kilométert, az nem lett volna előnyös, ugyanis az 50 kilométer mindössze 11 körnek felelne meg Ausztriában.”