back to top
KezdőlapFormula 1A Red Bull, az AlphaTauri és a Racing Point versenyezni akart

A Red Bull, az AlphaTauri és a Racing Point versenyezni akart

-

A Red Bull az AlphaTauri és a Racing Point végig a versenyzésre voksolt.

Miután a McLaren bejelentette, hogy az egyik dolgozójuk koronavírus tesztje pozitív lett, ezért visszalép az indulástól, a sportágban szinte kitört a káoszt. A csapatvezetők és a sportszabályzó szervezet jelenlévő tagjai még aznap összeültek, hogy megvitassák hogyan tovább. Az ülés előtt még többen a verseny megtartására voksoltak, majd az értekezlet után sokaknak megváltozott a véleménye. A Red Bull beismerte, ők azok közé tartoztak, akik a folytatás mellett döntöttek:

,,A helyi egészségügyi hatóságok engedélyt adtak az esemény folytatására, ahogy az FIA is.” -idézte Christian Horner szavait a finn MTV. – ,,Eleinte a többség a versenyzés és a több teszt elvégezése mellett kampányolt, ám a csapatok találkozója után többen megváltoztatták az álláspontjukat, így a promóternek nem volt más választása: törölnie kellett a nagydíjat.”

Helmut Marko megerősítette a brit csapatfőnök szavait:

,,Készen álltunk arra, hogy versenyezzünk. Mások is hasonló állásponton volt, csak épp motort nem kaptak volna.” – nyilatkozta az osztrák tanácsadó az Auto Motor und Sportnak.

Marko ugyanakkor azt is hozzátette, hogy azért tartott ilyen sokáig az egész, mert „egyesek mindig megváltoztatták az álláspontjukat.”

,,Volt egy koronavírusos eset a paddockban, de már így is ott voltunk, ezért elkezdhettük volna az edzést, azután elvégezhettek volna több teszt és csak utána kellett volna a végső döntést meghozni.”

A jelentések szerint az AlhpaTauri és a Racing Point is ugyanazon az állásponton volt, mint a Red Bull.