KezdőlapFormula 1A Red Bull és a Honda találkozót szervez Silverstone előtt

A Red Bull és a Honda találkozót szervez Silverstone előtt

-

A Honda és a Red Bull képviselői egy közös megbeszélésen vesznek részt az első Silverstone-i nagydíjhétvége előtt, hogy megvitassák a csalódáskeltő szezonkezdetet.

Az energiaitalosok bajnoki reményekkel vágtak neki 2020-nak, de egyelőre komoly a hátrányuk az éllovas Mercedeshez képest. Elismerték, hogy aerodinamikai problémáik vannak, de a Honda motor erejével sincs minden rendben.

„Mint Red Bull Honda csapat, szükséges, hogy megosszuk egymással érzéseinket azzal kapcsolatban, hogy nem vagyunk olyan helyzetben, hogy megküzdjünk a Mercedesszel” – mondta a Honda részéről Masashi Yamamoto. „Ezért úgy döntöttünk, szervezünk egy találkozót a vezetőkkel Silverstone előtt. Nem egy vészhelyzeti meetingről van szó. Már így is beszéltünk néhányszor az első három versenyen, de most fogjuk rendesen megtenni ezt. Szeretnék egyeztetni az RB16-ról, a Honda motor fejlődéséről és arról, hogyan maradhatunk harcban a továbbiakban.”

Yamamoto elárulta, a Honda és az energiaitalos csapat legfontosabb emberei jelen lesznek, rajtuk kívül pedig számos másik munkatárs, a beszélgetés tartalmának függvényében: „Például ha a technikai dolgokról lesz szó, Adrian Newey mindenképp ott lesz, és talán [a technikai igazgató] Wache is. A milton keynes-i gyárban kerül sor minderre július 29-én vagy 30-án.”