back to top
2025. december 01. 16:00
KezdőlapFormula 1A Red Bull bocsánatot kér, amiért ráindította a gyűlöletkommandót a Mercedes pilótájára

A Red Bull bocsánatot kér, amiért ráindította a gyűlöletkommandót a Mercedes pilótájára

-

A Katari Nagydíjat követő órák eseményei arra sarkallták a Red Bullt és annak tanácsadóját, Helmut Markót, hogy visszavonják a Lando Norris szándékos elengedésével kapcsolatos megjegyzéseiket, amelyek miatt Kimi Antonellire támadások tömkelege zúdult a közösségi médiában.

Miután Antonelli a verseny utolsó előtti körében a 9-es kanyarban kicsúszott, és Norris át tudta venni tőle a negyedik helyet, előbb Max Verstappen versenymérnöke, Gianpiero Lambiase, majd később Marko is elég határozottan jelentette ki, hogy Antonelli szándékosan engedte el maga mellett Norrist, ezzel segítve őt a Verstappen elleni bajnoki harcban.

Marko később egy másik interjúban még rá is erősített erre az álláspontjára, ott már arról beszélt, hogy Antonelli „kétszer” cselekedett így, alighanem arra gondolva, hogy korábban Oscar Piastrit is elengedte.

A Red Bulltól érkezett támadássorozat joggal bőszítette fel a Mercedes csapatvezetőjét, Toto Wolffot, de szerkesztőségünket is, amiről a Marko súlyos felelősségét firtató alábbi cikkünk tanúskodik testvéroldalunkon.

Helmut Marko szégyellheti magát – vélemény

Ezzel nem ért véget a történet, hiszen a Red Bull vezető karaktereinek véleményén felbuzdulva Antonelli számolatlan, a Motorsport tudomása szerint ezernél is több gyűlölködő, az olaszt és a Mercedest a bajnokág befolyásolásával vádoló kommentet kapott a közösségi oldalain. Ezek többségét mostanra törölték, de Antonelli egyértelműen jelezte, hogy hogyan érintették őt a támadások, amikor Instagramon feketére változtatta a profilképét.

Az Antonellit ért kritikaözön mind Marko, mint a kommentelők részéről teljesen megalapozatlan volt, ezt pedig hétfőre a Red Bull is belátta, a csapat így kiadott egy közleményt, amelyben bocsánatot kért a vasárnap este elhangzottakért.

„A Katari Nagydíjon a verseny vége előtt és közvetlenül utána tett azon megjegyzések, melyek szerint a Mercedes versenyzője, Kimi Antonelli szándékosa engedte el maga mellett Lando Norrist, egyértelműen helytelenek.”

„A visszajátszott felvételekből látszik, hogy Antonelli egy pillanatra elveszítette az irányítást az autója felett, és ez tette lehetővé Norris számára, hogy megelőzze őt.”

„Őszintén sajnáljuk, hogy ez ahhoz vezetett, hogy Kimi online zaklatás áldozata lett” – áll a Red Bull közleményében.

Talán nem sok ilyen történt még az elmúlt húsz évben, amióta Helmut Marko a Red Bull tanácsadójaként dolgozik, de ezúttal a 82 éves exversenyző is bocsánatkérő üzenetet adott közre az F1-insideren keresztül.

„Újra alaposan megnéztem a felvételt. Az első esetnél [Piastri ellen] Antonelli egy kicsit jobban is tarthatta volna magát. A másodiknál vezetői hiba történt, nem volt szándékos. Sajnálom, hogy Antonelli olyan sok online támadást kapott. Hogy még egyszer egyértelművé tegyem: nem szándékosan hagyta előzni Norrist” – szólnak Marko szavai.

▼▼ Következő cikk ▼▼