back to top
KezdőlapFormula 1A Renault már Ricciardo 2020 utáni pótlására készül?

A Renault már Ricciardo 2020 utáni pótlására készül?

-

A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul elhintette, hogy 2021-ben újra megváltozhat a pilótafelállásuk.

A nyári szünet után vált hivatalossá, hogy Esteban Ocon elszakad a Mercedestől, és jövőre a Renault pilótája lesz. Monzában ennek megfelelően egy sajtótájékoztatót is elrendeltek a érintettek. Cyril Abiteboul pedig ezen az eseményen jelentette ki, hogy a következő új pilótájuk házon belülről érkezik, ráadásul hamarabb, mint sokan gondolnák.

„Fiatal pilótákba fektetünk bele, és arra számítunk, hogy 2021-re felhozhatunk egy versenyzőt az akadémiánkról” – mondta. „Ez változás a csapatdinamikában, hogy képesek vagyunk fiatal pilótákat üdvözölni és a csapatunkban tudni. Erre még két évvel ezelőtt nem lettem volna képes, de egy érettebb csapattal ez most már kivitelezhető. [Ocon érkezése] jó teszt lesz, kiderül majd, sikerül-e egy olyan versenyzőt is menedzselni, aki a 20-as évei elején van.”

Ricciardo szerződése egyébként 2020 végén jár le, vagyis akár szabadon is távozhat.

Mindazonáltal Abiteboul sikert vár új párosuktól.

„Döntéshozáskor is ez volt a terv, de tudjuk, hogy sok mindennek kell még ahhoz történnie, hogy olyan topcsapatokkal harcoljunk, mint a Mercedes. Őszintén szólva időbe fog telni. Többe, mint amennyit sokan akarnak, mint amennyit mi akarunk. Olyan világban élünk, ahol elvárás az eredmények rövidtávon belüli elérése. Ezek a csapatok azonban elképesztően jól megalapozottak, pénzügyileg is rendben vannak, és jól szervezettek. Ezért nagyon nehéz bejutni a legjobb háromba. Hiszem, hogy Esteban tud ebben segíteni. Komoly változások lesznek 2021-ben, és át kell gondolnunk, hogyan osztjuk be erőforrásainkat. Esteban tisztában van ezzel, és sok más csapatnál is hasonló a helyzet. Meglesz a lehetőségünk tanulni, és hatékonyan együtt dolgozni 2020-ban, majd 2021-ben támadunk.”