KezdőlapFormula 1A szakértők sem hisznek Vettel visszatérésében

A szakértők sem hisznek Vettel visszatérésében

-

Abu Dhabiban köszönt el a Forma-1-től a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel. Vannak olyanok, például Lewis Hamilton, akik szerint ez csak ideiglenes és visszafog térni.

Azonban a szakértőként ténykedő, egykori F1-es Martin Brundle teljesen biztos benne, hogy ez nem így lesz. Ezt részletezte a Sky Sports oldalán vezetett jegyzetében.

Hamilton: Vettel egy napon vissza fog térni

Ahogy fogalmaz, szépen fejlődött a Vettel körüli búcsú hétvége. Kezdve a vacsorával, ahol mind a húsz pilóta tiszteletét tette, amely az ő iránti tiszteletet és szeretetet jelképezi.

Brundle ezután személyesebb hangulatra váltott, és a hozzá fűződő történeteire tért ki, köztük az emlékezetes 2019-es kanadai „táblacseréjére” is, miután egy büntetés vette el tőle a futamgyőzelmet.

Majd Alonso 2018-as búcsújával összehasonlítva adott magyarázatot arra, miért nem tér vissza szerinte a német. A spanyol is meghatóan búcsúzott, ám már a mezőny tagja újfent, és lesz is egy darabig. Vettel szóhasználata és tettei is egyértelműen arra utalnak, hogy döntése végleges és megmásíthatatlan. Főleg annak fényében, hogy egy német interjúban kijelentette, hogy csalódott lenne, ha a jövőben azt érezné, hogy vissza kell térnie, mert akkor kudarcot vallana a jelenlegi tervei kapcsán.