KezdőlapFormula 1A Török Nagydíj maradna a naptárban az elkövetkezendő évekre

A Török Nagydíj maradna a naptárban az elkövetkezendő évekre

-

Az Istanbul Park kifejezte maradási szándékát a Forma-1-es versenynaptárban, miután idén beugró versenyként került be.

2011 óta először lesz itt futam, a koronavírus-helyzet szülte, egyedülálló naptárban.

„A célunk, hogy hosszútávú megállapodást kössünk, és folyamatosan része legyünk a naptárnak” – szögezte le az Instanbul Park első embere, Vural Ak. „Nyilván ehhez fenntartható üzleti modellt kell konstruálni.”

A Török Nagydíjat november 15-ére eredetileg 100 ezer nézővel tervezték, ám a járványhelyzet miatt, végül csak zárt kapus verseny lehet.

„Természetesen feldúltak voltunk” – folytatta. „Nagyon jó környezetet terveztünk, és a nézők hatalmas mértékben hozzájárulhattak volna a hangulathoz. Rekordmennyiségű jegyet adtunk el nagyon rövid idő alatt, a pilóták pedig szeretik a pályánk nehézségeit. Ezért akartak minket a naptárba, illetve Törökország járványhelyzettel kapcsolatos teljesítménye miatt. Ha az idei versenyt sikeresen teljesítjük, meglesz a lehetőségünk arra, hogy leüljünk, és beszéljünk 2021-ről és az azt követő évekről. Nem tudjuk, melyik országok lesznek képesek visszatérni Amerikában és Ázsiában. Azonban jelenleg az Egyesült Államok, Mexikó és Brazília nem néznek ki túl jól, ami a betegséget illeti.”

Ak mosolyogva ennyivel zárta mondandóját: „Most aszfaltozzuk újra a pályát, szerintem a pilóták imádni fogják.”