back to top
KezdőlapFormula 1A Williams-et elvakította a siker, ezért szenvednek most

A Williams-et elvakította a siker, ezért szenvednek most

-

A Williams csapat elismerte, hogy szemellenzőssé váltak a hibrid éra kezdetén, ez okozta mélyrepülésüket.

A csapat jelenleg utolsó a bajnokságban, mindössze 7 ponttal.

Úgy vélik, a mostani problémáik forrása a 2013-as átszervezéseik lehetnek, melyek ugyan ideiglenesen a harmadik helyre repítette őket a bajnokságban, a helyettes csapatfőnök Claire Williams szerint azonban az akkori siker elfedte azokat a problémákat, melyek miatt most szenvednek.

„Szerintem az egyik kulcsfontosságú dologról megfeledkeztünk és az lett az eredménye, hogy nem volt elég időnk arra, hogy kezeljük a Williamsen belüli kulturális problémáinkat.” – mondta Claire Williams az Autosportnak. „Biztosnak kell lennünk benne, hogy ez egy jó munkahely. Lehetővé kell tennünk az alkalmazottaink boldogulását, meg kell nekik adnunk mindent, amire szükségük van, annak érdekében, hogy elvégezzék a munkát, amit kérünk tőlük. Szóval ez egy olyan dolog, amire komolyan odafigyelünk.”

„Én nagyon hiszem, hogy a tehetség vezet el a sikerhez, szóval inkább belső körökben kell körülnézni, mint külsőleg, azért, hogy meggyőződjünk róla, hogy a Williamsnél mindenki úgy dolgozik, ahogyan kell és ez nagy darabja a kirakósnak, amivel nem foglalkoztunk tavaly. Valószínűleg valahogy szemellenzősek voltunk a 2014-es gyors siker miatt, a 2013-as munka kapcsán.”

„Az ezt követő évek sikere elvakított minket, nem törődtünk ezzel a problémával, szóval most foglalkozunk vele.”

Persze nem segít a Williams anyagi helyzetén, hogy az idei szezon után távozik tőlünk a Martini, valamint minden bizonnyal Lance Stroll is, aki szintén nagy összeggel segítette a csapatot. Ennek ellenére azonban Claire továbbra is optimista.

„Nyilvánvalóan nem ez a vég.” – mondta. „Minden sportcsapat tapasztalt már ilyen szituációkat, mint amilyenben mi vagyunk idén, nem hiszem, hogy ez szokatlan lenne.”

„Persze rendkívül szerencsétlen dolog és bonyolult folyamaton kell túljutnunk, ha ilyen pozícióban találjuk magunkat.”

„Nem akarom azt óvatosan optimista kifejezést használni. Én teljesen optimista vagyok, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy továbblépjünk. Ugyanakkor reálisnak is kell lennünk. Az ötödikről a tizedik helyre csúszás nem azért történt mert van pár problémánk. Azért történt, mert egy csomó van, ha nem több.”

„Kielemeztük, hogy mi ment félre az autóval, és ezen folyamat során más problémák is felütötték a fejüket. És más dolgokat is meg kell tennünk a változás érdekében.

„A csapat alapos nagygenerálon megy át és átalakul annak érdekében, hogy 2019-ben jobb helyünk legyen.”

Ez azonban nem fog menni egyik pillanatról a másikra, időbe fog telni.

„Nem úgy fogunk visszatérni jövőre, hogy újra versenyeket nyerünk. Ez nem reális. Sok időbe telik, míg átfordul egy csapat az F1-ben, főleg egy akkora csapat, mint a miénk. Szóval a munka folyamatba van, és én 100%-ig optimista vagyok a jövőt illetően.”