KezdőlapFormula 1A Williams nem a Mercedes váltóját fogja használni a jövőben

A Williams nem a Mercedes váltóját fogja használni a jövőben

-

A Williamsnél úgy döntöttek, hogy nem a német gyártó által használt sebességváltót fogják alkalmazni a következő szezonban. Ha a Williams másképp döntött volna, akkor a következő szezontól szorosabban működhettek volna együtt a Mercedesszel.

A Williams számára nem alakul jól az idei szezon, ugyanis a nagy múltú csapat az utolsó helyen áll a konstruktőri bajnokságban. A csapat próbál olyan döntéseket hozni, amellyel jobbá tehetik a csapat jövőjét. Az egyik ilyen az volt, hogy a Mercedestől nem csak motort, hanem a váltót is a német gyártótól vásárolnák meg.

Ezzel a költséghatékony megoldás lehetővé tette volna a Williams számára, hogy nagyobb hangsúlyt fektessen a teljesítmény javítására. Ez egy olyan stratégia, amit a Haas és a Sauber csinál a Ferrarival. A Force India pedig a Mercedestől vásárolja a sebességváltókat.

A Williams helyettes csapatvezetője, Claire Williams elmondta, hogy nem fogják használni a Mercedes által legyártott sebességváltókat. „A motorokon kívül semmi mást nem fogunk venni a Mercedestől.

„Rengeteget beszéltünk erről a Mercedes munkatársaival. Azonban számtalan ok volt, ami miatt így döntöttünk.”

A Williams nem díjazza azt, hogy egyes csapatok kötött szorosabb az együttműködés. Azonban tudják, hogyha a szabályok nem változnak ezzel kapcsolatban, akkor kénytelenek lesznek változtatni.

„Természetesen gondolkodtunk azon, hogy belemenjünk-e egy szorosabb együttműködésbe, de végül nem mentünk bele. Ez nem azt jelenti, hogy semmiféleképpen nem szeretnénk szorosabban együttműködni. Azonban, ha megtehetném, megváltoztatnám ezt a szabályt, hogy a kisebb csapatok ne tudjanak együttműködni az élcsapatokkal.

„Ha kiderülne, hogy jövőre tudnánk olyan lépéseket tenni, ami jó hatással lehet a csapatunkra, akkor meg fogjuk tenni őket. Ha nem tesszük meg őket, akkor sajnos a következő szezonban sem várhatunk csodát,” – mondta Claire Williams.