hétfő, október 18, 2021
F1 - 🇺🇸 US. Grand Prix
WTCR - 🇫🇷 Race 1 of France
ERC - 🇭🇺 Rally Hungary
- Hirdetés -
KezdőlapFormula 1A Williams szerint nem igazán ideális a sisakba épített kamera

A Williams szerint nem igazán ideális a sisakba épített kamera

-

- Hirdetés -

Dave Robson elmondta, voltak fenntartásaik, mikor George Russell fejvédőjébe kamerát kellett szerelniük.

- Hirdetés -

A nemrég bemutatott  “szemszög” nagy népszerűségnek örvend a rajongók körében, ugyanis ezáltal betekintést nyerhetnek abba, hogy a versenyzők nagyjából mit is és hogyan látnak, mikor a pályán száguldoznak. Az első delikvens Belgiumban Fernando Alonso lett, míg az Olasz Nagydíjon George Russell követte a példáját, és próbálta ki az eszközt.

- Hirdetés -

A Formula E-ben már alkalmazzák ezt a technikát, viszont ott a kijelzőket nem lehet megfelelőlen megszemlélni. A Forma-1 azonban úgy döntött, hogy ők nem rejtenek véka alá semmit, így minden információ látható a monitoron. Természetesen a ‘tesztelő’ istállóknak is bele kellett egyezni ebbe, amit a grove-i alakulat meg is tett.

- Hirdetés -

,,A mi szemszögünkből nézve ezt tényleg nem ideális. Viszont ha az emberek érdekesnek találják, akkor a sport része marad. Valószínűleg én nem oda tenném a kamerát, ám ha a nézőknek ez tetszik, akkor rendben van.” – nyilatkozta a Racingnews365.com-nak brit szakember.

Az Alpine csak a szabadedzéseken alkalmazta az eszközt, míg a Williams a komolyabb megmérettetéseken is fent hagyta.

,,Pár nappal a versenyhétvége előtt azt beszéltük, hogy csak két gyakorláson használjuk majd, és utána leszedjük. A Forma-1 nyilvánvalóan azt szerette volna, ha azokon a fordulókon is alkalmazzuk, amik számítanak. A kamera felszerelése teljesen rendben van, nem okoz számunkra problémát, vagy hátrányt. Ez pusztán azon múlik, hogy mi látható a kijelzőn. Ám a sportág érdekében elégedetten használjuk, főleg ott, ahol most vagyunk. Nincs ugyanis rejtegetni valónk.”

- Hirdetés -

Hírlevél

- Hirdetés -

Friss hírek