back to top
KezdőlapFormula 1Abiteboul: Addig nem nyugszunk, míg az FIA nem tisztázza a helyzetet

Abiteboul: Addig nem nyugszunk, míg az FIA nem tisztázza a helyzetet

-

Cyril Abiteboul kijelentette, addig nem fognak megnyugodni, míg az FIA tisztába nem teszi a dolgokat a másolási üggyel kapcsolatban.

A Renault panasztételei miatt elindult nyomozás során a stewardok megállapították, hogy a Racing Point a fékhűtőivel megsértette a sportszabályzatban foglaltakat, ezért 15 konstruktőri pontot levontak tőlük, továbbá 400.000 ezer euró befizetésére kötelezték őket. A kanadai-brit csapat azonban továbbra is használja a kérdéses elemeket, ugyanis a technikai szabályzatot nem sértették meg velük.

A francia istálló és a Ferrari azonban túl enyhének tartotta ellenfelük büntetésért, ezért beadták a fellebbezést, így az ügyet a Nemzetközi Fellebbviteli Bíróság fogja tárgyalni. Az enstone-i gárda itt azonban nem áll meg, ugyanis minden futam után benyújtják óvásukat a fékhűtők ellen, hiába részesül automatikusan a stewardok által megrovásban a rózsaszín csapat.

,,Már az elejétől kezdve a válaszokat keressük. Ez nem a csapatok illetve a csapatfőnökök közötti harcról szól, hanem arról, hogy ezt a szituációt tisztázzák. Azt akarjuk, hogy kristálytiszta legyen mindenkinek az, hogy mit szabad és mit nem. A szabályokat tehát ehhez mérten kell igazítani. Úgy érezzük, az FIA valóban tüzetesen átvizsgálja a szituációt, viszont amíg nem lesz eredmény, addig nem nyugodhatunk meg. Feltételezéseink szerint az FIA ismét kijelenti majd, hogy ez a sport a konstruktőrök sportja, így nem lehet csak úgy vásárolni magadnak egy autót. Mi elsősorban azt akarjuk tehát, hogy tisztázzák ezt az egészet.” – jelentette ki Abiteboul.