KezdőlapFormula 1Aitken marad a Williams tartalékpilótája 2021-ben is

Aitken marad a Williams tartalékpilótája 2021-ben is

-

A tavaly egy verseny erejéig bemutatkozó Jack Aitken folytatja együttműködését a Williams csapatával, idén is tartalékversenyzőjük lesz.

Mikor George Russell a Szahír Nagydíjon Lewis Hamilton helyén vett részt, a Williams a helyszínen eredetileg F2-es hétvégére érkező Jack Aitkent hívta segítségül. A brit-koreai versenyző már korábban részt vett egy szabadedzésen, még Ausztriában, így nem F1-es tapasztalat nélkül érkezett Bahreinbe.

Erre idén is lesz lehetősége, mert bár pénzügyi gondjai miatt idén nem vesz részt majd a Formula 2-ben, de továbbra is a grove-i istálló kötelékében marad.

„Tavaly a karrierem egyik legkülönlegesebb pillanata után idén is folytatom szerepem a Williams tartalékpilótájaként.” – jelentette be Aitken.

„Rövid idő alatt is sok barátra leltem itt, és szeretném, hogy sikeresek legyünk. A profi hozzáállás és munkamorál miatt büszkén viselem a mezem. Így, hogy belekóstolhattam az élménybe a Szahír Nagydíjon, a lehető legtöbb támogatást szeretném nyújtani nekik, miközben folytatom a fejlődésemet mint versenyző.”

Aitken sejtelmesen azt is megjegyezte, átalakított szerepe „más programokkal egészül majd ki”, amire hamarosan fény derül.

Mivel George Russell valószínűleg 2022-ben csatlakozik a Mercedeshez, a Williamsnél könnyen akadhat egy üres ülés. A brit csapatnak nem sok lehetősége lesz Mercedes juniorok között válogatni, így Aitken az egyik nagy várományosa lehet egy teljes szezonú szerződésnek.

Az eddig bejelentett tartalék- és tesztpilóták:

Csapat Tartalékpilóta Tesztpilóta
Mercedes
?? Stoffel Vandoorne
?? Nyck de Vries
Red Bull/AlphaTauri
?? Sébastien Buemi
?? Alexander Albon
McLaren
tavaly a Mercedesszel közösködtek,
nem jelentettek be senkit
Aston Martin
Alpine ?? Danyiil Kvyat
?? Guanyu Zhou
Ferrari ?? Antonio Giovinazzi ?? Callum Ilott
Alfa Romeo ?? Robert Kubica ?? Tatiana Calderón
Haas ?? Pietro Fittipaldi
Williams ?? Jack Aitken