back to top
KezdőlapFormula 1Alan Jones nem értett egyet Verstappen reakciójával: Csak vezessen!

Alan Jones nem értett egyet Verstappen reakciójával: Csak vezessen!

-

Alan Jones szerint a visszaengedés helyett inkább az esetleges kellő különbség kiépítésére kellett volna koncentrálnia Max Verstappennek.

A pályahatárok értelmezése mindig is egy sarkalatos pontja volt a sportágnak. Vannak ugyanis olyan aszfaltcsíkok ahol egyértelmű hol szabad túlmenni és hol nem, míg akadnak olyanok is ahol a hétvége folyamán változnak a dolgok. Bahreinben a 4-es kanyar kapcsán a szabadedzéseken és az időmérőn még körelvétel járt akkor, ha valaki ott túl szaladt, a futamon viszont már nem voltak ilyen szigorúak a szabályok. A többszöri vétkezés figyelmeztetést, majd esetleges büntetést kellett volna, hogy vonjon maga után, ám példának okáért Lewis Hamilton 29 alkalommal ment túl a vonalon mielőtt megkapta volna a Mercedes az első felszólítást.

A pályán kívül való előzést ugyanakkor mindig szigorúan vette a versenyigazgatóság, így ennek tükrében döntött úgy a Red Bull, hogy inkább visszaadatják a pozíciót.

Jones az eset kapcsán Peter Windsorral beszélgetett. Az ausztrál világbajnok többek között elmondta, hogy furcsának találta azt, hogy az FIA eltérő szabványokat alkalmazott a határok betartásával kapcsolatban.

,,Ez egy érdekes dolog és fontos, hogy beszéljünk róla. Első sorban azt kell megkérdezned magadtól, hogy ki kellett-e ott mennie a pályán kívülre az előzésért, a következő pedig az, hogy tényleg vissza kellett, hogy adja azt a helyet? Koncentrálhatott volna arra is, hogy kiépítsen egy különbséget. Általában 5 másodperces büntetést szoktak adni ezért, és én úgy vélem, hogy jó eséllyel ki tudott volna ennél többet is autózni.” -nyilatkozta a 74 éves ex-versenyző.

A Bikák viszont inkább a biztosra mentek:

,,Láthatjuk milyen inkonzisztens a Forma-1. Ha csak hagyták volna őt versenyezni, akkor is adtak volna neki 5 másodpercet, vagy esetleg többet, az utasítás figyelmen kívül hagyása miatt?”

Anthony Davidson az eset után elmondta, hogy megkérdezte a stewardokat, akik akár 10 másodperccel is szankcionálták volna a hollandot, ha ott nem adja vissza a pozíciót. Jones a 23 éves pilóta helyében viszont inkább tovább hajtott volna:

,,Egyértelműen. Egy kicsit olyan a helyzet, mint Kanadában, 2019-ben. Vettel lesodródott és pont Hamilton elé érkezett vissza a pályára. Az eredmények alapján elvesztette a versenyt, viszont a pályán ő végzett az élen. Ha én lettem volna Verstappen helyében, akkor tovább mentem volna, hogy elsőként érjek be.”