KezdőlapFormula 1Albers szerint Key lehet az új Newey a jövőben

Albers szerint Key lehet az új Newey a jövőben

-

Az egykori F1-es versenyző Christijan Albers szerint a McLaren technikai igazgatója, James Key „az új Adrian Newey”, aki kész top csapatnál folytatni a pályafutását

Key 2019-ben igazolt a McLarenhez, eddigi két ott töltött éve során pedig a McLaren hosszú idő után ismét kezdett feltámadni. A 2020-as szezont a harmadik helyen zárták.

Albers szerint ez nagyban Key érdeme is, akinek megfelelőek a képességei arra, hogy akár Newey utódja lehessen majd a Red Bullnál.

„Adrian Newey már nagyjából végzett” – mondta Albers a Formule1.nl-nek.

„A Red Bullnak már gondolnia kell a jövőre is. Én az új Newey-t látom Key-ben.”

Azonban ha a Red Bull nem jön össze, Albers szerint Key akár a Ferrarinál is kiköthet. Hozzátette azonban, szerinte jelenleg nem feltétlenül szeretné elhagyni a McLarent a szakember.

„Ha nem kap szignifikánsan jobb ajánlatot egy top csapattól, mint a Ferrari, akkor szerintem maradni fog” – véli Albers.

„Nagyon kíváncsi vagyok. Mit tudna tenni nagyobb büdzséből és több emberrel? Szerintem sokat.”

Albers maga is jól ismeri Key-t, 2006-2007-ből, a Midland, majd Spyker csapat által.

Véleménye szerint értelemszerűen Key sem ért mindenhez, azonban minden megvan benne ahhoz, hogy a sport egyik legnagyobb technikai igazgatójává váljon.

„Szerintem tehetséges, igazi zseni. Mindenképp tud még tovább nőni technikai igazgatóként.”