KezdőlapFormula 1Albon: Max nagyon gyors, és szerencsére megvannak az adatai

Albon: Max nagyon gyors, és szerencsére megvannak az adatai

-

Alex Albon elismeri Max Verstappen tehetségét és tempóját, és ezért egy-két dolgot szívesen ellesne tőle az év folyamán.

A holland pilóta mellett nem könnyű érvényesülni, ezért a brit-thai versenyzőnek mindent be kell vetnie annak érdekében, hogy megmutassa, érdemes vele számolni. A 23 fiatal vállára így nagy teher nehezedik, ám ez nem újdonság a számára, sőt, inkább ebből előnyt kovácsolna, és erős csapattárásától tanulna ezt-azt.

,,Max szupergyors, ám szerencsére én is hozzáférek az adataihoz, így láthatom azt, hogy mit hogyan csinál és miért ilyen gyors. A tél folyamán megnéztük ezeket és különböző pontok mentén elemeztük hol lehetne még fejlődni.” – nyilatkozta a Red Bull thai versenyzője a GQ Magazinnak.

A szünet idén tovább tartott a megszokottnál, így sokkal több idő jutott arra, hogy Albon felkészüljön első teljes Red Bullos évére. A szezonnyitó osztrák futamon közel került ahhoz, hogy megszerezze első dobogós helyét, ám csakúgy, mint tavaly Brazíliában, Lewis Hamilton megakadályozta ezt azzal, hogy kiforgatta a 23 éves pilótát. A rossz tapasztalatok ellenére a brit-thai versenyző bizakodó, és jó teljesítményt vár el magától a szezon további részében:

,,Úgy vélem meg van a megfelelő ritmus az én oldalamon is, és úgy tűnik sikerült fejlődni. Apró lépésekben kell haladni tovább és azon kell lenni, hogy csökkenjen a távolság.” – tette hozzá Albon.