KezdőlapFormula 1Albon: Sok sörrel jövök Russellnek

Albon: Sok sörrel jövök Russellnek

-

Nemrégiben vált hivatalossá, hogy a Mercedeshez szerződő George Russell helyét Alex Albon fogja átvenni a Williamsnél 2022-ben. A brit-thai versenyzőt még a 2020-as év végén tette ki a Red Bull, ami miatt az idei szezont a DTM-ben kellett eltöltenie, azonban a következő szezonban már ismét a tagja lehet a száguldó cirkusz mezőnyének. Albon azonban saját elmondása szerint a visszatérését részben a brit barátja tette lehetővé, ami miatt sokkal tartozik neki.

Albon és Russell nagyon jól ismerik egymást, ugyanis szinte az összes alsóbb kategóriában egymás ellenfelei voltak a pályán. Ebből kifolyólag a Williams brit versenyzője tisztában volt a Red Bull által támogatott Albon képességeivel és szólt pár jó szót az érdekében Jost Capitónál, aki a grove-i istálló csapatfőnöke.

„Sok sörrel lógok most George-nak” – viccelődött Albon a Formule1.nl-nek adott interjújában. „Már már azt mondanám, hogy túlságosan is támogatott, mivel emlékszem, hogy a vezetőségben azt mondták:„ Tudod, hogy nem igazán tudjuk elfogadni George véleményét, mert annyira támogat téged. Ez elég vicces volt.”

A Williams legfőbb célja az lehet a 2022-es szezonra, hogy tovább vigyék az idei szezonban megszerzett lendületüket és hogy még tovább közeledjenek a középmezőny éléhez tartozó csapatokhoz. Az új szabályok beveztése miatt erre minden esélyük meglesz és az Albon, Nicholas Latifi párosítás sem lesz rossz a grove-i csapat számára.

A brit-thai kettős állampolgár B terve az IndyCar lett volna, ha nem jött volna össze számára az F1-es visszatérés. Albon a második indianapolisi versenyt személyesen tekintette meg a tengerentúlon és jól is érezte magát ott, de így, hogy a visszatérés hivatalos, így már nem kell az IndyCaron gondolkoznia.

Forrásgpblog.com