back to top
KezdőlapFormula 1Albon táncoslábú, de nem úgy, ahogy gondolod

Albon táncoslábú, de nem úgy, ahogy gondolod

-

A Szombat esti lázban még nem indulna Alex Albon, de Williamsét már megtanulta „megtáncoltatni”.

A Red Bull egykori versenyzője, aki első szezonját tölti a Williamsnél, nemrég azt mondta, hogy miután elkezdett megbarátkozni az autóval, egyre magabiztosabb is lett. Ezt az is mutatja, hogy a nem túl acélos Willaimsszel már kétszer is tudott idén pontszerző helyen végezni, míg csapattársa, a harmadik éve williamses Latifi nulla pontos.

„Azt hiszem, az első dolog, amiről mindig is mondtam, hogy trükkös, az az, hogy bizonyos autókat ha vezetsz, néha úgy érezheted, hogy az autó vezeti magát” – mondta Albon.

„Olyan, mintha nekiállnál birkózni vele, ahelyett, hogy hagynád, hogy az autó tegye a dolgát.”

„Nem próbálom erőltetni a dolgot. Hagyom, hogy az autó tegye a dolgát, és én csak haladok vele. Olyan, mint egy tánc, ahogyan vezetem.”

És akárcsak egy táncpartner esetében, a versenyzőnek biztosítania kell, hogy az autó mindig pontosan azt csinálja, amit kell, ami következik.

„Szeretem az autót, elég ideges, elég heves, és nem félek irányítani” – tette hozzá a 26 éves Albon.

„Azt hiszem, az idei autók nem a legegyszerűbbek. Hajlamosak meghálálni azt, ha valaki szigorú vele, ha az autó és a gumik ezt lehetővé teszik. Így tényleg egy kicsit nagyobb teljesítményt lehet elérni.”

„Ezek a fajta gumik, különösen a versenyeken, egy kicsit jobban engednek. Így egy kicsit agresszívebbek lehetünk. Különösen, ha a nagy sebességű [kanyarokban] csúszol – mondjuk egy kvalifikációs körön -, úgy érzem, egy kicsit többet tudsz megúszni.”

„Ezeknek a gumiknak egy kicsit nagyobb a tartományuk, így megengedheted magadnak, hogy az autód egy kicsit keményebb legyen.”