Minden jel arra utal, hogy miután tavaly eljegyezte, az idén feleségül vette 23 éves influenszer barátnőjét Charles Leclerc.
A jelek szerint megvolt Charles Leclerc és influenszer menyasszonya, Alexandra Saint Mleux esküvője, a párt ugyanis levideózták, ahogy a fehér öltönyt videó monacói pilóta egy 1957-es Ferrari 250 Testa Rossával – ez az egyik legértékesebb utcai Ferrari jelenleg – furikázta 23 esztendős párját, aki fehér menyasszonyi ruhát viselt és virágcsokrot tartott a kezében. A Ferrarit három motor és egy fekete Mercedes követte.
Egyelőre sem Leclerc, sem partnere nem erősítette meg a házasságkötés tényét, de miután tavaly novemberben jelentették be az eljegyzést, nem lenne előzmények nélküli az esküvő. A páros egyébként 2023 elején kezdett randizni, először az év márciusában, a Párizsi Divathéten látták őket együtt, majd a wimbledoni tenisztornán jelentek meg, mintegy megerősítve a pletykákat.
Leclerc korábban négy évig járt Giada Gianna olasz modellel, akivel 2019-ben szakítottak, következő komoly kapcsolata pedig az építész Charlotte Sine volt, akivel 2022 decemberében ért véget a kapcsolatuk.
Mr. és Mrs. Leclerc a Ferrari 250 Testa Rossában:
CHARLES LECLERC AND ALEXANDRA GOT MARRIED 💍❤️
— La Gazzetta Ferrari (@GazzettaFerrari) February 28, 2026
