Szemléletes videó került ki a YouTube-ra Fernando Alonso Kínai Nagydíjon látott küszködéséről és a Honda erőforrásának gyengeségéről.
Mint attól mi is beszámoltunk, Fernando Alonso 32. kör után kénytelen volt feladni a Kínai Nagydíjat, mert egyszerűen annyira kikészítette a kézfejét a Honda akkumulátora miatt tapasztalható folyamatos vibráció, hogy nem tudott tovább vezetni. „Több vibrációval szembesültünk, mint a hétvége során korábban bármikor. Fizikálisan nem tudtam folytatni, mert kezdtem elveszíteni az érzést a kezeimben és a lábaimban, így pedig nem volt értelme. Még időt kell adnunk a Hondának, hogy megfejtsék, mi okozza ezeket a vibrációkat” – nyilatkozta a kiállása után a spanyol.
A kétszeres világbajnok az egyenesekben olykor két kézzel elengedte az AMR26-os kormányát, hogy próbálja tornáztatni a kézfejét, arról azonban nem sok szó esett, hogy a kanyarokban, például a padlógázas hetesben is igyekezett pihentetni a tenyerét és az ujjait, így szinte fél kézzel vezetett, miközben vissza is kellett váltania egyet. A yelistener YouTube-csatorna videójában ezt is láthatjuk, illetve érdekes elemzést figyelhetünk arról, hogy mennyire gyenge valójában a Honda V6-osa.
A kínai pálya 7-es kanyarját ugyanis a mezőny tagjai kizárólag a belső égésű motort használva vették, hogy padlógázon tudják tölteni az akkumulátort, Alonso pedig annyira lassú volt, hogy a Mercedesszel Kimi Antonelli a versenyen több mint 30 körös kemény gumikon is nagyobb tempóval jött ki a 7-esől, mint a spanyol a leggyorsabb Q1-es körében. Az időmérőn pedig értelemszerűen ennél is nagyobb volt a differencia, szám szerint 20 km/h…
A 44 esztendős veterán tempójától ráadásul még a története első F1-es motorjával eddig egész szépen boldoguló Audit vezető Nico Hülkenberg sem sokkal maradt el. Mármint Alonso időmérős tempójától a versenyen úgy, hogy közben egy másik autó turbulens levegőjében kanyarodott… A Hondának tehát bőven van dolga a felzárkózással, amihez hatalmas hegyet kell megmászniuk, ugyanakkor amikor Lance Strollt a jövő heti Japán Nagydíj kilátásairól kérdezték, csak annyit mondott, „hacsak nem találnak valami csodaszert, imádkozzatok értem.”
Az Alonso és a riválisok 7-es kanyarban mutatott tempóját és a spanyol pilóta félkezes kanyartechnikáját bemutató videó alább nézhető meg:
