back to top
KezdőlapFormula 1Alonso: A sprint megkavarhatja a hétvégét

Alonso: A sprint megkavarhatja a hétvégét

-

Fernando Alonso várakozásai szerint a sprintverseny meg fogja kavarni mostani, Emilia Romagna Nagydíj hétvégéjét.

A tavaly bemutatkozó formátumot idén Imolában láthatjuk először, majd pedig még Ausztriában és Brazíliában. A 100 kilométeres, szombat délutáni sprinten pedig most már az első 8 fog pontot kapni, a verseny rajtsorrendről döntő időmérőt pedig az eddigiekhez hasonlóan pénteken bonyolítják le.

Alonso várja a hétvégi eseményeket és abban is bízik, hogy néhány szerencsétlenül alakuló verseny után összejönnek neki a dolgok.

„Úgy gondolom, hogy a teljesítményünket tekintve eddig három különböző pályán meglehetősen kiegyensúlyozottnak tűntünk, ami pozitív jel” – mondta az Alpine spanyolja a hétvégét megelőzően. „Tudjuk, hogy idén nagy fejlesztési csata lesz. Még húsz futam van hátra, így bőven van időnk arra, hogy visszaszerezzünk néhány pontot a tabellán.”

A tavalyi első sprinten kis túlzással Alonso volt az egyik főszereplő. Alternatív gumiválasztásával hatalmas rajtot vett és számos pozíciót javított Silverstone-ban.

„Ami a sprintet illeti, szerintem jó, ha megkeveri a dolgokat és tavaly láttuk, hogy néhány versenyen ez a formátum jól működött” – tette hozzá. „Ha visszatekintek, akkor Silverstone különösen élvezetes volt számomra. A Forma-1 az idei szezonra változtatott a formátumon, meglátjuk, hogy ezek a módosítások kifizetődnek-e. Ezen a pályán nehéz, de nem lehetetlen előzni, így remélem, hogy szombaton és vasárnap is látunk némi akciót a mezőnyben. Idén már három szombaton is rengeteg pont szerezhető. Bízom benne, hogy ezen a hétvégén el tudunk néhányat hozni.”

Forrásgpfans.com