back to top
KezdőlapFormula 1Alonso aggódik a Red Bull miatt: Elég könnyű győzelem volt ez nekik

Alonso aggódik a Red Bull miatt: Elég könnyű győzelem volt ez nekik

-

Fernando Alonso reméli, hogy ha Max Verstappen legközelebb is hátrébb indul, akkor a többiek jobban megnehezítik majd a dolgát.

A szombati időmérőn nem volt a hollandnak szerencséje. Az Q3-ban az első próbálkozásnál hibázott a gyors körén, míg javítani már nem tudott, mert Charles Leclerc ismét közelebbről megnézte a gumifalat. Így a 9. helyről vágott neki a tegnapi futamnak a holland pilóta, és úgy jött át a mezőnyön, mint kés a vajon.

Fernando Alonso korábban azt jósolta, hogy a 25. körben éri utol a 25 éves versenyző, ám Verstappen már 15 kör eltelte után megkerülte a spanyolt.

A 41 éves pilóta szerint a Verstappen-Red Bull kombináció előnye aggasztó, így reméli, hogy közelebb azért jobban meg tudják nehezíteni a páros dolgát.

„Nagyon nehéz őket hátul tartani. Reméltem, hogy kialakul majd egy DRS-vonat előtte, és így nehezebb lesz a dolga, de ő csak lépkedte át az autókat. Még csak DRS távolságban sem voltak az előtte lévő srácok. Némileg túl könnyű volt ez neki. Remélhetőleg legközelebb azért jobban meg tudjuk nehezíteni a dolgát” – nyilatkozta a futam után az Aston Martin versenyzője.

Alonso a senki földjén autózott Miamiban, mivel a Red Bullokkal nem tudta tartani a lépést, míg a többiek leszakadtak mögötte. Így a körözgetés közepette inkább a kivetítőt figyelte, és csapattársának szurkolt.

Fernando Alonso, Aston Martin
Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

„Kicsit magányos voltam. Elől semmi dolgom nem volt a Red Bullokkal, de hátul is elég nagy volt az űr mögöttem. A 11-es kanyarban itt elég nagy kivetítő van, így figyeltem ott egy kicsit a versenyt. Láttam néhány megmozdulást Lance-től az 1-es kanyarban, élveztem az egészet. Ám azt nem tudtam, hogy melyik pozícióért küzd.”

A kétszeres világbajnok továbbá nevetve elmagyarázta azt is, mi is volt a verseny elején az „A terv -12” üzenet:

„Volt egy A és egy B tervünk, és én összekevertem őket. Az a -12 nem az volt, amire én gondoltam. Bocsánatot kértem a csapattól néhány másodperccel később, ők megértették mire gondoltam és nevettek. A -12 nem igazán jöhetett volna ki, mert akkor már túlmentem.”