back to top
KezdőlapFormula 1Alonso: Egy pillanatig sem lazíthattunk

Alonso: Egy pillanatig sem lazíthattunk

-

Fernando Alonso küzdelmes Holland Nagydíjat tudhat a háta mögött, de mindenképpen megérte, hiszen Zandvoortban is ő lett a középmezőny legjobbja.

Az Alpine spanyolja számára nem sikerült túl jól a szombati időmérő: Pérez zavart be neki gyorsköre közben a Q2 végén. Ennek következtében a 13. helyről kellett felkapaszkodnia, ami nem volt egyszerű egy olyan pályán, mint Zandvoort, hiszen az előzés itt nem könnyű.

„Jó volt. Tényleg olyan volt, mint 70 időmérős kör” – értékelte a versenyt a kétszeres világbajnok. „Egy pillanatig sem lazíthattunk. A rajt jól sikerült, de a külső íven helyeket vesztettem, így nagyon keményen kellett küzdenem, hogy visszaszerezzek néhány pozíciót. Aztán feltettük a keményet, és megnyomtuk a középső etapot, és amikor azt hittük, hogy a frissebb gumikkal nyugodt versenyünk lesz a végén, jött a biztonsági autó, és az utolsó 12 körben végig küzdenünk kellett. Ez egy nagyon megerőltető verseny volt. De az biztos, hogy ez volt az egyik legjobb.”

Alonso a végén 10 körrel kopottabb gumikon tartotta Lando Norrist, így érve el a hatodik helyet (Sainz büntetése után). Viszont azt is hozzátette, egy okból könnyebb dolga volt.

„Nehéz volt előzni, különösen Lando számára, mert szerintem hiányzik egy kicsit az egyenesbeli sebességük” – folytatta. „Nekem egy kicsit könnyebb volt. Az AlphaTaurikat képesek voltunk megelőzni a pályán. Korán kiálltunk a boxba a keményebbek miatt, hogy tiszta levegő legyen előttünk, és ez egész jól működött. Aztán nyilvánvalóan egy új szett lágyat kaptam, mert nem jutottunk be a Q3-ba, és ezen a ponton minden jónak tűnt. Aztán az utolsó biztonsági autónál az emberek frissebb gumikért álltak ki, így némi nehézségbe kerültünk, és próbáltuk megtartani a pozíciónkat. De sikerült. Carlos büntetése után pedig a hatodik hely nagyon jól néz ki.

Alonso a zandvoorti teljesítményével immáron tíz futam óta zár folyamatosan a legjobb tízben, és többek között ennek is köszönhető, hogy az Alpine már simán a McLaren előtt jár a konstruktőri versenyben.

Forrásgpfans.com