KezdőlapFormula 1Alonso elmondta, milyen szerepet töltene be az F1-ben visszavonulása után

Alonso elmondta, milyen szerepet töltene be az F1-ben visszavonulása után

-

Noha már 41 éves Fernando Alonso, pár évig még biztosan láthatjuk az F1-ben. Ám utána sem szeretne elszakadni a sorozattól.

Az Alpine-tól az Aston Martinhoz szerződő kétszeres világbajnok több évre kötelezte el magát a brit istállónál. Közel húsz éves tapasztalta van már, az ő neve mellett szerepel a legtöbb a rajt is, így keresve sem lehetne találni olyan versenyzőt, aki nála nagyobb rutinnal rendelkezne.

Pont ez az tulajdonsága, amit szeretne a visszavonulás után is kamatoztatni, ám rövid távon még nem látja magát nem versenyzőként, viszont aktuális csapatához szeretne hűséges maradni.

„Jelen pillanatban nincs még a fejemben egy egyértelmű elképzelés, de tudom, hogy egyszer elfog jönni a pillanat, amikor végleg befejezem. Addigra lesz már körülbelül 25 évnyi tapasztalatom, ami bármelyik csapatnak nagyon hasznos lenne. Remélem, hogy ez a csapat az Aston Martin lesz, de bármi is lesz a következő években, én folytatni szeretném még.” felelte arra a kérdésre, hogy mik a tervei a „nyugdíjas évekre”.

„Ha az F1ben maradnék valamilyen szerepkörben, az boldoggá tenne, mivel ezt tudnám vegyíteni azzal, hogy máshol is versenyzek. Szeretem a sportautózást, de talán annyira már nem érdekel, hogy újra nyerjek Le Mans-ban vagy Daytonában.” – tette hozzá.

Alonso már jövőre megcélozza a bajnoki címet az Aston Martinnal