KezdőlapFormula 1Alonso felmérte az Alpine-dobogó esélyeit

Alonso felmérte az Alpine-dobogó esélyeit

-

Fernando Alonso még hat versenyt teljesít az Alpine színeiben, mielőtt átigazol az Aston Martin csapatához. Tavaly összejött neki egy dobogó Katarban, arra viszont, hogy ezt idén megismételje, sok esélyt nem lát.

Habár az Alpine negyedik erőnek számít az idei szezonban, mégsem sikerült még egyszer sem dobogóra állniuk, ez pedig leginkább a három topcsapat fölényének köszönhető. Ezt a tényt mi sem példázná jobban, hogy mindössze egy dobogó született, amit nem Red Bull, Ferrari, vagy Mercedes pilóta szerzett meg. De ehhez is a szezon eleji Emilia-Romagna Nagydíjig kell visszamenni, akkor Lando Norris lett harmadik a McLarennel.

„Nagyjából ugyanott vagyunk egész évben” – idézi Alonsót a RacingNews365. „Azt hiszem, közvetlenül az első három csapat mögött vagyunk, így a természetes pozíciónk a hetedik és a nyolcadik hely, így szükségünk van némi segítségre az elöl lévő autóktól. Néha vannak büntetések, mint például Spában, és akkor a harmadik helyről indultunk. De az utóbbi időben a versenyen végül is a természetes pozíciónkban végeztünk.”

Alonsónak épp most ért véget egy tízversenyes pontszerző sorozata Monzában, ahol a technika ördöge babrált ki vele. Enélkül alighanem ismét az első tízben végzett volna, és erre számít a szezon további részében is.