back to top
KezdőlapFormula 1Alonso: Hatszor keresett meg a Red Bull

Alonso: Hatszor keresett meg a Red Bull

-

Fernando Alonso elárult néhány részletet az ajánlatokról, melyet a Red Bull csapatától kapott, és bocsánatkérést vár Christian Hornertól, a bikások csapatfőnökétől.

Alonso állítja, az idei évben kétszer kereste meg őt a Red Bull, legutóbb egy hónapja, amikor Daniel Ricciardo pótlására szemelték ki a kétszeres világbajnokot.

„Kaptam néhány ajánlatot a Red Bulltól. Valójában 2007-ben, 2009-ben, 2011-ben, 2013-ban, valamint idén két alkalommal, Monacóban és augusztusban is megkerestek” – mondta Alonso a Sky F1-nek.

„Örülök, hogy feltetted ezt a kérdést, mert Christian Horner és Helmut Marko megjegyzései teljesen ki lettek ragadva a kontextusból. Olyan meglepő megjegyzéseket tettek, miszerint káoszt okozok és nehéz velem dolgozni.”

„Egyrészt, soha nem dolgoztak velem, másodszor pedig öt vagy hat alkalommal próbáltak megszerezni engem az elmúlt hét évben, most pedig azt mondják, hogy lojálisak a programjukhoz és elkötelezettek a fiatal versenyzőik iránt.”

„Ez furcsa és nem fair velem szemben. Írtam Christiannak, miután ezeket nyilatkozta, és e-mailben elnézést kért. Remélhetőleg ezen a hétvégén ismét bocsánatot fog kérni.”

Horner a Channel 4-nek azt mondta pénteken, hogy nem tettek ajánlatot Alonsónak, annak ellenére, hogy Flavio Briatore és a FOM menedzsmentje is megkereste őket.

„Nyilvánvaló, hogy Flavio érdeklődött, sőt még a FOM is, de a kezdetektől egyértelmű volt a helyzet” – nyilatkozta Horner.

„Ajánlottunk szerződést Alonsónak, de ez még 2007-ben történt. Tudomásom szerint senki nem tett érte ajánlatot azóta a Red Bulltól. Ő egy csodálatos versenyző, hatalmas tehetség, de nem illik a profilja a csapatunkhoz. Befektettünk a fiatal versenyzőkbe és a junior program sikeresen működött az elmúlt tíz évben” – tette hozzá a Red Bull csapatfőnöke.