Számítottak rá, hogy nehéz hétvégéjük lesz, de így is frusztráló lehet látni mind az Aston Martin csapattagjainak, mind a szurkolóknak, hogy a két zöld autó újfent csak a mezőny végén kullog, és legfeljebb a Cadillackel képes felvenni a küzdelmet. Fernando Alonso pedig a jelek szerint pénteken úgy vezette le a frusztrációját, ahogyan egy honfitársa öt évvel ezelőtt a MotoGP-ben. Őt ezután a saját csapata eltiltotta, nem sokkal később pedig a felek szerződést bontottak.

Noha az Aston Martin a nyári szünet előtt és után rengeteg fejlesztést pakolt az idei autójára és a Honda is bevetette továbbfejlesztett erőforrását, a motorerő-igényes pályákon továbbra is csak szenved a silverstone-i istálló, így várható volt, hogy Fernando Alonso és Lance Stroll a hosszú egyenesekkel tűzdelt bakui pályán is a mezőny végén fog körözni. Már amikor tud, hiszen a csütörtöki második szabadedzésen Alonso például műszaki gondok miatt csak 9 kört tett meg, a csapat ugyanis olajat észlelt, és biztonsági okokból a garázsba rendelte a kétszeres világbajnokot.

Mindezt azok után, hogy Alonso új motorral és turbóval vágott neki a hétvégének, ami miatt eleve hátrasorolásos büntetésre készülhetett. Az első szabadedzésen a kenési rendszerben felfedezett rendellenesség miatt aztán a Hondának újabb alkatrészeket kellett kicserélnie az erőforrásban, ami nyilván nem mutat jól azok után, hogy eleve új alkatrészekkel kezdtek. A pályán eközben a két autó olyan lassú végsebességeket ért el, hogy az F2-es időmérőn a teljes F2-es mezőny gyorsabban ment náluk, és a végsebességeket összesítő táblázaton csak az Aston Martinokat megelőző Oscar Piastri is több mint 10 km/órával gyorsabb volt náluk.

Alonso egy ponton pedig szemmel láthatóan frusztrálttá vált, és teátrális mozdulatokkal kezdett lefelé, majd felfelé váltogatni, később pedig látszólag mindenfajta ok nélkül maximumra pörgette a Honda-motort.

Alonso furcsa leváltásai:

BoxInThisLap@BoxInThisLap

La vuelta de Alonso soltando las manos del volante, me da a mi que no acaba la carrera por las vibraciones. #F1

▶

A motor indokolatlan felpörgetése

Nachez@Nachez98

😳 Estoy chillando, que el motor se vuelve loco y se acelera solo en primera

🫨 Evidentemente eso hace que se revolucione una barbaridad y vibre, por eso Alonso saca las manos

😅 Alonso alucina#F1 #AzerbaijanGP 🇦🇿

▶

Nem ez lenne az első alkalom, hogy Alonso idegből kezeli agresszívan az autót a pályán, hiszen pályafutása korábbi szakaszaiban is rendszeresen láthattunk tőle olyasmit, hogy frusztráltságában szándékosan kipörgeti a kerekeket és hasonlók. A telemetria pedig szintén azt látszik alátámasztani, hogy nem a motor kelt önálló életre, hanem a spanyol taposott bele a gázba.

Az esetnek mindenesetre nyilvános következménye nem lett, és utólag sem a csapat, sem Alonso nem beszélt róla. Nem úgy annak, amit Maverick Viñales csinált a MotoGP 2021-es Stájer Nagydíján. Az akkor még a gyári Yamahánál versenyző spanyol és a hangvillások kapcsolata addigra eleve nagyon megromlott, az utolsó szöget a koporsóba pedig az jelentette, amikor a levezető körben Viñales idegből kétszer is a határolóig pörgette a motort. Utólag beismerte, hogy elveszítette a fejét, a Yamaha pedig eltiltotta őt az Osztrák Nagydíjtól, majd a felek közös megegyezéssel szerződést bontottak.

A pole múlt rajta

Alonso az időmérőn végül a 19. időt autózta, azaz mindkét Cadillacet és a csapattársát is megelőzte, ám a hátrasorolásos büntetése miatt csak a 21. helyről rajtolhat majd az Azeri Nagydíjon. Noha a rajthelyét nem befolyásolta volna, akár előrébb is végezhetett volna, ha a Q1-es utolsó körében nem megy ki a 15-ös kanyar bukóterébe. Erről utólag ironikusan ezt mondta:  „Megnyomtam a 15-ös kanyar bejáratánál, és blokkoltak a kerekeim, szóval versenyzői hiba volt, és ezért nem szereztük meg a pole pozíciót.”

Alonso
Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images

Ezután a szombati esélyeiről már komolyabban beszélt, ugyanakkor nem sok jóval kecsegtette a rajongóit. „Megpróbálni befejezni a versenyt anélkül, hogy olyan hibákat követnék el, mint ma, és anélkül, hogy összetörném az autót – vázolta fel a reális célokat. – Nem igazán harcolunk fontos pozíciókért, ezért alapvető fontosságú, hogy jó állapotban tartsuk az autót a három egymást követő versenyre. Most három futam következik, ezért vigyáznunk kell a rendelkezésre álló alkatrészekre és hasonlókra.”

„Ma sokkal elégedettebb voltam az autóval, mint tegnap. Az éjszaka során rengeteget változtattunk a beállításokon, és sokkal magabiztosabbnak éreztem magam a harmadik szabadedzésen és az időmérőn. Ki tudtam hozni az autóból, ami benne volt, és a köridők is könnyebben jöttek. Azt hiszem, ma körülbelül 2,5 másodpercre voltunk az élmezőnytől” – számolt be némi pozitívumról, majd így folytatta: „Annak ellenére, hogy az egyenesekben hátrányban vagyunk, szerintem tegnaphoz képest előreléptünk a kanyarokban. Még hosszú út áll előttünk; mindkét területen, a karosszéria és a motor terén is tovább kell fejlődnünk, és meg kell próbálnunk javulni.”