back to top
2025. július 12. 06:29
KezdőlapFormula 1Alonso háborog, amiért Stroll stratégái jobb döntéseket hoznak, mint az övéi

Alonso háborog, amiért Stroll stratégái jobb döntéseket hoznak, mint az övéi

-

Az esőkkel megkavart Brit Nagydíjon Lance Stroll a 7., Fernando Alonso a 9. helyen végzett, noha előbbi az időmérőn már a Q1-ben kiesett, utóbbi pedig bejutott a Q3-ba, vagyis ellentétes irányban mozogtak a rangsorban.

Stroll eggyel több alkalommal járt kerékcserén, mint Alonso, de azok időzítése sokkal hatékonyabb volt: a saját másodikjára még csapattársa elsője előtt sor került, amikor erősödött az eső, és a jókor felhelyezett friss garnitúra köztes esőgumin Stroll a 4. pozícióban találta magát a biztonsági autós fázis idején, ami 3.-ká változott Max Verstappen megpördülése után.

Alonsóval később, az aszfalt száradásakor próbált merészet húzni az Aston Martin és ebből profitálni, ám ez nem sikerült, a többiekénél korábbi száraz pályás abroncsra váltás további időveszteséget okozott. A spanyol már az autóban ülve is úgy értékelt a leintés után, hogy „szörnyű verseny volt, ahogy lenni szokott”, majd a csapatát kritizálta a stratégiai döntések miatt.

„Elszalasztottunk egy lehetőséget. Nyilván nem vagyok boldog. A hetedik helyről indultunk és a kilencediken értünk célba, szóval valamit rosszul csináltunk. Az ilyen helyzetekben a csapattársam stábja szokott pontosabb lenni, ők jól dolgoztak. Lance már kétszer járt a depóban, mire én először érkeztem, és ezáltal a harmadik helyre lépett” – nyilatkozta a DAZN stábjának.

Alonso mostantól minden versenyen olyasmit tesz, mint fél évszázada senki

„Ezt időnként nehezen értem meg, mert a másik autónkból is hozzájutunk információkhoz, és nem tudom felfogni, ha az a kocsi a harmadik helyen megy, miért nem tudjuk mi is használni az általa rendelkezésre álló információkat. Házon belül vagyunk.”

„Tapasztalatom van, de adataim nincsenek. Amikor hívnak kerékcserére, kimegyek. Én csak a pálya állapotáról tudok visszajelzéseket adni, sokkal többet nem tudok tenni. Aki azt állítja, hogy ilyen körülmények között a versenyző hoz döntéseket és ezzel nyer, hülyeséget állít.”

Andy Cowell, az Aston Martin csapatfőnöke azt mondta, nem lát problémát, és Alonso második kiállásának időzítését azzal védte, hogy a többi csapat rádióbeszélgetéseiben hallották, hogy mások is gondolkodnak a kiálláson a száradó pályán.

▼▼ Következő cikk ▼▼