Fernando Alonso már alig várja, hogy újra versenyezhessen a „Tűzd földjén” Azerbajdzsánban. A kétszeres spanyol világbajnok pontosan tudja, hogy a Baku Street Circuiten sokkal könnyebb előzni, mint a két héttel korábbi Monacó-i futamon.
„Mindig is élveztem Bakut,” – idézi Alonso szavait a Marca. „Baku egy kiváló pálya tele kihívást jelentő kanyarokkal és mindezek mellett előzni sem valami nehéz rajta.”
Alonso visszautalt a 2018-as bakui versenyre, ahol úgy volt képes a hetedik helyen célba érni, hogy a verseny elején dupla defektet kapott és visszaesett a mezőny legvégére.
„Ez egy olyan pálya, ahol bármi megtörténhet,” – folytatta 2005 és 2006 bajnoka. „A versenyek itt évről évre kiszámíthatatlanok.”
Az Alpine spanyol pilótája a hazai versenyén Barcelonában és Monacóban is pont nélkül maradt, azonban mindezek ellenére nem adja fel Alonso és Imola után újra pontokat szeretne szerezni magának és az enstonei istállónak.
„Versenyről versenyre magabiztosabban érzem magamat a volán mögött. Ez egy folyamatos fejlődési út, amit folytatnom kell. Még jobban meg kell értenem az autót és mindezek mellett fejlesztenem is kell azt.”
