back to top
2025. június 01. 20:23
KezdőlapFormula 1Alonso felkarolta korábbi riválisának fiát, hogy megpróbáljon csodát tenni vele

Alonso felkarolta korábbi riválisának fiát, hogy megpróbáljon csodát tenni vele

-

Két évtizeddel azt követően, hogy egymás ellen versenyeztek a Forma–1-ben, Fernando Alonsót szakmailag ismét összesodorta az élet Juan Pablo Montoyával a kolumbiai pilóta húszéves fián keresztül, akit a szárnyai alá vett. Eljuttatni őt az F1-ig viszont nehéz feladatnak tűnik.

Annak már 24 éve, hogy Montoya és Alonso ugyanazon a napon, a 2001-es Ausztrál Nagydíjon debütáltak az F1-ben, 2003-tól pedig közvetlen riválissá is váltak a mezőny első felében. Összesen nyolcszor álltak együtt a dobogón, s izgalmasnak tűnt annak kilátása, hogy a két temperamentumos versenyző az évtized meghatározó karakterei lehetnek a sportban, ám Montoya a 2006-os szezon közben váratlanul elhagyta a McLarent és kiszállt az F1-ből. Onnantól kettőjük karrierje külön utakon járt, bár azóta három alkalommal még osztoztak ugyanazon a rajtrácson: a 2017-es Indy 500-on, valamint a 2018-as és a 2019-es daytonai 24 óráson, amikor Alonso az USA legnagyobb autóversenyeit próbálta meghódítani.

Az utóbbi években Montoya vált gyakori szereplőjévé az F1-es paddocknak, különösen azóta, hogy fia, a most 20 éves Sebastian 2023-ban megjelent a királykategóriát kísérő F3-ban. Idén fellépett az F2-be, ahol első dobogóját, a monacói harmadik helyezését követően most Alonso menedzsmentcége, az A14 felvette őt pártfogoltjai közé.

Alonso neveltjei közül idén Gabriel Bortoleto személyében meglett az első versenyző, aki az F1-ben debütálhatott, de az F2-es Pepe Martí és az F3-as Nikola Tsolov is ígéretes formát mutatnak. Közéjük csatlakozott most Sebastian Montoya.

Az alábbi kép éppen húsz éve, a 2005-ös Spanyol Nagydíjon készült Alonsóról és Juan Pablo Montoyáról – Sebastian egy hónappal azelőtt született, most pedig már ő maga fotózkodhatott együtt a spanyollal, aki – és ennek kontextusában még elképesztőbb – még mindig a Forma–1-es mezőny tagja.

NE HASZNÁLD!
Fotó: GILLES LEVENT / DPPI

„Én is ismerem ugyanazokat az embereket, akiket ő, de apaként ez mégis sokkal bonyolultabb dolog. Nagyon széles kapcsolati hálóval rendelkezem, ám mégis jobb, ha nem a saját apja képviseli őt, hanem olyasvalaki, mint Fernando” – magyarázta a Mundo Deportivónak nyilatkozva Montoya, hogy miért kérték mégis Alonsóék segítségét.

„Valójában azt sem gondolom, hogy Alonso olyan nagyon eltérő tanácsokat tudna neki adni, mint én, itt sokkal inkább az a fontos, hogy egy csapat tagja legyen. Az egyetlen extra tudás, amivel Fernando rendelkezik, hogy ő versenyzett a Pirelli gumijaival, míg én nem. Egyelőre minden jól halad, és ez az időzítés is remek.”

Sebastian Montoya meggyőzően kezdte első hétvégéjét a nagy bejelentés után, az F2-es barcelonai időmérőn Arvid Lindblad mögött a második rajthelyet szerezte meg – ezzel beállítva szezonbeli legjobbját. A kolumbiai idén eddig egyetlen dobogóval rendelkezik és a 11. helyen áll a bajnokságban a Premával, ami F2-es újoncként azért nem mondható tragikus szereplésnek, de sokkal aggasztóbb képet láthatunk, ha rápillantunk eddigi formaautós szereplésére.

2020-ban lépett fel a gokartból az együléses versenyautók világába, és végigjárt minden lépcsőfokot az F4-től a Formula Regionalon át az F3-ig és az F2-ig, ám az eredményei egyáltalán nem kimagaslóak. Versenyeket egyedül az ázsiai Formula Regionalban tudott nyerni 2022-ben, legjobb bajnoki helyezését pedig 2021-ben az olasz F4-ben jegyezte, ahol negyedik lett az év végén, de ez messze a legerősebb szereplése. Az F3-ban az előző két szezont a 16. és a 17. pozícióban zárta egy-egy dobogóval, ezek után lépett most fel a juniorranglétra utolsó lépcsőfokára, az F2-be.

Fotó: A14 Management

A cél természetesen az F1 elérése, ilyen múlttal viszont kétségtelenül jelentős formajavuláson, fejlődésen kell keresztülmennie az ifjú Montoyának – ebben is számíthat segítségre Alonsóéktól. Az F1-es szuperlicenc megszerzéséhez ugyebár 40 teljesítménypontra van szükség, neki pedig ezt mind az F2-ből kell összegyűjtenie. Ennyit szerez, aki a bajnokság első három helyének valamelyikén végez, így az idei tanulóév után jövőre kimondatlanul is ez lesz a cél.

„A lényeg, hogy ugyanolyan jó eredményeket szállítson, mint az elmúlt néhány versenyen. Mostantól minden héten le kell tudnia másolni azt, amit az előző napokban csinált” – mondta az ambiciózus apa, utalva Sebastian imolai második rajthelyére és monacói dobogójára.

Ha Alonso segítségével Sebastian Montoyának sikerülne eljutni az F1-es rajtrácsra, azzal ő lenne a 17. versenyző, aki apjának nyomdokain megteszi ezt. Mivel ez valószínűleg leghamarabb 2027-ben történne meg, amikor Alonso már 46 éves lesz (ráadásul csak a jövő év végéig van versenyzői szerződése), azt valószínűleg már nem fogja tudni elmondani, amit Jos és Max Verstappen esetében, vagyis hogy egy apa és fia ellen egyaránt versenyzett a Forma–1-ben.

Fernando Alonso bajnak tartja, hogy nem bunkók az F1-es pilóták