back to top
KezdőlapFormula 1Alonso nem a pályán okoz meglepetést, az Aston pedig nem is esett...

Alonso nem a pályán okoz meglepetést, az Aston pedig nem is esett vissza annyira a csapatfőnök szerint

-

Apróságokon, köztük egy fejlesztés nem várt mellékhatásán múlik csupán, hogy az Aston Martin a dobogós helyekről a mezőny ötödik erejévé vált a szezon féltávjára, vélekedik a csapatvezető, Mike Krack.

Az Aston Martin az év meglepetéscsapataként kezdte a 2023-as szezont, hiszen a csapat új igazolása, a pár hete már 42. születésnapját ünneplő Fernando Alonso sorra szállította a dobogókat – az első nyolc futamból hatot is a második és a harmadik hely valamelyikén zárt és a Red Bull elsőszámú kihívójaként pozícionálta magát.

„Túlszárnyalta az elvárásaimat, és nagyon magas elvárásaim voltak. De nem azzal tette ezt, amit a pályán mutatott, hiszen arra számítottam is, hanem azzal, ahogyan beintegrálódott a csapatba” – magyarázta Krack az Aston Martin félévi összegzőjében a csapat weboldalán.

„Pontosan úgy viselkedik, mint amire szükségünk van: konstruktív, amikor konstruktívnak kell lenni, gondolkodásra késztet, amikor gondolkodásra kell késztetni, és még a kritikától sem riad vissza, amikor kritikusnak kell lenni ahhoz, hogy előreléphessünk.”

„Nem fogok jóslatokba bocsátkozni a 33. futamgyőzelme kapcsán, de eltökéltek vagyunk aziránt, hogy megtörténjen.”

Alonso vígan vonul a nyári szünetre

A szezonkezdet óta azonban egyre távolabb került Alonsótól, hogy megszerezze tíz év után első futamgyőzelmét, hiszen a június közepén Montrealban szerzett dobogója óta a spanyol legjobb helyezése az ötödik pozíció volt, az Astont pedig egyre sűrűbben láthattuk a Ferrari, a Mercedes és a nagyot javuló McLaren mögött az erősorrendben. A silverstone-i istálló júniusban elveszítette a konstruktőri második helyet a Mercedesszel szemben, a szünethez érkezve pedig már a Ferrarival szemben is csak öt pont az előnye.

„Csak egy kicsit veszítettünk az ellenfeleinkhez képest, és mérnöki szempontból persze már ez is kiábrándító. Valójában azonban csak az időmérőn és a versenyen elért helyezéseink adják azt a téves képet, hogy jelentős a visszaesésünk, pedig valójában nem az” – magyarázta a csapatfőnök.

„Az ellenfeleink egyszerűen csak egy kicsivel többet fejlődtek és felugrottak a minket a Red Bulltól elválasztó hézagba.”

„A fejlesztések annyira összetettek, hogy azok az autó más területeire is hatással vannak. A szezon korábbi részében elvégzett egyik módosításunk olyan mellékhatással járt, amire nem számítottunk. El kellett telnie néhány versenynek különböző típusú pályákon, hogy rájöjjünk, mindez hogyan befolyásolja az autó viselkedését.”