KezdőlapFormula 1Alonso nem szívesen lenne Verstappen csapattársa a Red Bullnál

Alonso nem szívesen lenne Verstappen csapattársa a Red Bullnál

-

Fernando Alonso elárulta, hogy az egyetlen csapattárs, akit nem szeretne maga mellé jelenleg, az Max Verstappen.

A spanyol a RacingNews365.com-nak adott interjújában elmondta, hogy az a fajta együttműködés, ami a Red Bull és Verstappen között van, elképesztően nehézzé teszi a holland legyőzését.

„Jelenleg ő az egyetlen, aki ellen nem örülnék, ha versenyeznem kellene” – kezdte Alonso. „Nagyon tisztelem Maxet. Jelenleg a Red Bullos környezetében, a csapatával és az ottani tapasztalataival nem hiszem, hogy sok versenyző meg tudná verni. Ha kivennénk a Red Bullból, talán nagyobb esélye lenne az embernek.”

Alonso odáig ment, hogy kijelentette, szerinte Lewis Hamiltonnál is magasabb szintre emelkedett Verstappen.

„Szerintem jelenleg a csúcson van, a legjobbnak tartom a paddockban” – dicsérte a kétszeres bajnok a hollandot. „A fejlődése már az első néhány évben nagyon észrevehető volt. Már akkor is magas szinten kezdett, de néha itt-ott elkövetett néhány balesetet, talán túl sok agresszivitást mutatott néhány manővernél. Azt hiszem, mostanra egy nagyon magas szintre érett, és a természetes gyorsasága miatt most már elég nehéz lesz bárkinek is legyőznie őt. Úgyhogy szerintem ő a favorit idén és valószínűleg az elkövetkező években is.”