KezdőlapFormula 1Alonso sokat tanult a Schumacher elleni csatákból

Alonso sokat tanult a Schumacher elleni csatákból

-

Nem sokan mondhatják el magukról, hogy egy Michael Schumacher elleni bajnoki harcból győztesen jöttek ki, ám Fernando Alonso közéjük tartozik. Nem meglepetés tehát, hogy a spanyol tanult egyet s mást a hétszeres bajnokkal való csatáiból.

Alonso még 2005-ben állította meg a zsinórban öt bajnokságot nyerő Schumachert, majd 2006-ban meg tudta védeni a címét, akkor közvetlen a német előtt végezve.

„A legfontosabb, amit tanultam tőle, hogy soha ne adjam fel” – nyilatkozta az F1-Insidernek. „Például akkoriban gyakran megesett, hogy egyes pályákon nekünk és a Michleinnek, máshol pedig a Bridgestone-nak és Michaeléknek volt előnyük. Amikor pole-on voltam, akkor is második-harmadik volt, nem hatodik. Tudta, hogyha nem nyerhet, akkor megelégszik a második hellyel, és mindent ennek megfelelően csinált. Csak és kizárólag a bajnokság járt a fejében, ez pedig rám is hatott fiatalként. Mindig kedves volt hozzám, tiszteltük egymást. 2006 végén nagyon érzelmes volt, az utolsó versenyén, legalábbis egy időre. Mindig azt mondta, hogy élvezzem teljes szívemből.”

Alonso büszke arra, amit Schumacherrel szemben elért, még ha ott is volt mögötte az egyre fejlődő csapat.

„Nagyon különleges volt, mert a Renault-val csapatként egyre erősebbé váltunk” – tette hozzá. „2003-ban már jók voltunk, 2004 még jobb lett és 2005-re készen álltunk. Akkoriban 24 éves voltam, és sikerült megvernem a sportág legendáját. Korábban történt, mint gondoltam, és elképesztően büszkévé tett. De nem volt könnyű, egy pillanat alatt megváltozott az életem. Nagyon nehéz volt kezelni. Ilyen idősen nem lehet ennyi érzelemmel megbirkózni, ami minden hétvégén áthat.”