back to top
KezdőlapFormula 1Alonso súlyos árat fizetett összeférhetetlen viselkedéséért, véli a korábbi világbajnok

Alonso súlyos árat fizetett összeférhetetlen viselkedéséért, véli a korábbi világbajnok

-

Damon Hill úgy véli, Fernando Alonso rengeteg barátot veszített el a korábbi viselkedése miatt. 1996 világbajnoka ugyanakkor hozzátette, szerinte a spanyol versenyző megértette a helyzetet, és azóta megváltozott.

Fernando Alonso számos korábbi csapatától távozott viharos körülmények között. 2007-ben akkori csapattársával, Lewis Hamiltonnal, valamint Ron Dennis csapatfőnökkel is összerúgta a port a McLarennél, a Ferrarinál az autót kritizálta sokszor, míg a wokingi visszatérése alkalmával a Honda motorja volt az első számú céltáblája. Tavaly szintén konfliktus alakult ki körülötte, hiszen Esteban Oconnal volt néhány afférjuk a pályán, az Alpine vezetését pedig teljesen váratlanul érte, hogy az Aston Martinhoz igazol.

Ehhez képest Silverstone-ban egyelőre teljesen másik arcát mutatja. Az első öt futam után továbbra is egy hullámhosszon van a csapattal, amit persze az eredmények jelentősen megkönnyítenek. Emellett szinte minden hétvégén tesz olyan megjegyzést, amely arról árulkodik, hogy próbálja támogatni az istálló másik pilótáját, Lance Strollt. Damon Hill szerint Alonso felismerte korábbi hibáit.

„A McLarennél túlzásba vitte a dolgokat, majd a Ferrarinál is valami hasonlót tett – jelentette ki az F1 Nation podcastban 1996 világbajnoka. – Sértegette a Hondát azzal, hogy GP2-es motornak nevezte, sok barátot elveszített. Szerintem megvilágosodott. Volt egy kisebb pálfordulása, és azt mondta, hogy »rendben, most már értem, hogy felbosszantottam az embereket. Ez ártott a pályafutásomnak, csak két világbajnoki címem van, pedig négyet vagy ötöt kellett volna szereznem.«”

Fernando Alonso, Lance Stroll, Aston Martin
Alonso kfeltűnően udvarias Stroll-lal szemben (Fotó: Aston Martin F1 Team)

Alonso még akkor sem kritizálta Strollt, amikor a Bahreini Nagydíjon eltalálta az autóját, sőt, méltatta azért, mert törött csuklóval is remek teljesítményt nyújtott. Bakuban a saját mérnökén keresztül igyekezett neki segíteni a beállítások terén, míg Miamiban megdicsérte az előzéséért. Hill bízik benne, hogy ez nem csupán átmeneti állapot a 41 éves pilótánál.

„A legjobb magatartást tanúsítja, vagy talán megváltozott – fogalmazott a Brabham, a Williams, az Arrows, valamint a Jordan egykori pilótája, majd hozzátette, hogy ebből a Forma-1 is profitálhat. – Szeretném azt hinni, hogy az utóbbiról van szó, úgy vélem, megváltozott, megérett, és hatalmas értékké vált a sportág számára.”

Sokan azzal magyarázzák Alonso Stroll-lal szembeni udvariasságát, hogy a csapat tulajdonosának, Lawrence Strollnak a fiáról van szó, és ezzel is próbál jó pontot szerezni a kanadai üzletembernél. Ő maga egyébként úgy fogalmazott, hogy korábban is voltak ilyen jellegű rádióüzenetei, és most a Forma-1-es közvetítés valamiért „kedves hozzá”.